Másként egyenlők
András operaénekesnek készül, Melinda kulturális antropológusnak. Mindketten fiatalok, okosak, tehetségesek. És mindketten romák. A magyar állam számára mégsem egyenlők.
Farkas András (fotó: Szabó Miklós / Népszabadság)
Farkas Andrásnak hét testvére van, hat fiú és egy lány. Veszprém megyében, az Ajkához tartozó Padragkúton született. Édesapja majdnem harminc évet húzott le a bányában, édesanyja – aki amúgy nem cigány – gyári kisegítő munkásként dolgozott.
„Tudom, milyen az, amikor nem jut új ruhára” – érzékelteti András, milyen anyagi körülmények között nőtt fel. Szegénységük ellenére a nyolc általános után valamennyien középiskolában folytatták, szakmát tanultak. Az egyetlen lány főiskolát is végzett. A többi padragkúti roma családra korántsem ez a jellemző. András elmondása szerint a cigány gyerekek közül sokan „kisegítőbe” járnak, rossz társaságba keverednek, abbahagyják az iskolát.
„A szüleink nagyon motiváltak minket. Kemény fizikai munkát végeztek, azt szerették volna, hogy a gyerekeiknek könnyebb életük legyen” – magyarázza Farkas András, nekik miért alakult máshogy a sorsuk. Apja úgynevezett magyar vagy muzsikus cigány (más néven: romungró), felmenői között egymást érik a híres zenészek. Az általános iskolában az énektanár felfigyelt arra, milyen jó hangja van. András megfogadta a tanácsát, és Győrbe, a „zenei konziba” jelentkezett.
Felvették, kollégiumban lakott. Mindenféle kedvezményeket kapott, de ez kevés lett volna a tanuláshoz és a megélhetéshez. Otthonról nem tudták támogatni, diákmunkát vállalt. Ritkán járt haza, mert utazásra már nem volt pénze. Kisebb kellemetlenségei csak általánosban adódtak a származásából, a középiskolában már inkább előnyét élvezte a cigányságának. Tényleg nem szokványos történet az övé.
