2022. szeptember 1-én került sor az oklevelek átadására a Doktori Iskolában. Farnadi-Jerusalmi Márk és Radvánszki Péter 2021-ben védték meg disszertációjukat, de a pandémia miatt csak most vehették át az okleveleiket.
Gábor György és Radvánszki Péter (Fotók: OR-ZSE.hu)
Nagy büszkeséggel tölt el bennünket – olvasható az OR-ZSE honlapján –, hogy míg korábban a nálunk végzett rabbik máshol szereztek doktori fokozatot, addig most már máshol végzett rabbik bennünket választanak doktori fokozatuk megszerzése céljából.
A két évtizede működő Doktori Iskola számos hallgatónak adott doktori fokozatot, a mostani kettős ünnep azonban az eredeti képlet megfordulását is jelenti, és emiatt mérföldkő egyetemünk életében. Radvánszki Pétert ugyanis 2012-ben a londoni Leo Baeck College-ban, míg Farnadi-Jerusalmi Márkot egy hónappal ezelőtt a jeruzsálemi ortodox Shehebar Sephardic Centerben avatták rabbivá. Különlegesség az is, hogy Márk a párizsi École Pratique des Hautes Études-del intézményközi együttműködés, ún. co-tutelle, keretében írta meg és védte meg a doktori fokozatát.
dr. Farnadi-Jerusalmi Micha
Az oklevelek átadására az ez alkalomból tartott ünnepélyes szeptember elsejei szenátusi ülésen került sor. A 121. zsoltár feldolgozásának meghallgatása után Biró Tamás szólt az ünnepeltekhez. „A tudományos rektorhelyettes többek között kiemelte: „Két vallásos, mélyen hívő doktor-rabbiner áll előttünk, akik tudományos kutatásukat nem csupán a kognitív ember megismerőtevékenységeként élik meg. Hanem Homo religiosus-ként szent tevékenységként.”
Mesterek és tanítványok címmel tartott konferenciát az OR-ZSE Vallástudományi Doktori Iskolájának konferenciája 2014. november 25-26-án. Mióta egyetemünkön működik a Doktori Iskola a leendő doktorok évről-évre beszámolnak kutatásaikról. Egyre több és nívósabb előadást hallhatunk tőlük és oktatóiktól ek ezeken a konferenciákon. Idén már kétnapos volt a tudományos tanácskozás. Sajnos Schőner Alfréd…
2007. augusztus 2. Az OR-ZSE pótfelvételit hirdet a zsidó művelődéstörténet mesterképzésre a 2007/2008-as egyetemi tanévre. A képzésre főiskolai vagy egyetemi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzés időtartama 4 szemeszter (2 év). A szak – a folyamatban lévő akkreditáció eredményétől függően – a harmadik évben szakirányokat indít az alábbi témákban: zsidó zenetörténet,…
A hajdani Rabbiképző Intézetet két legenda övezi. A legenda itt nem valótlanságot jelent, hanem olyan tényeket, amelyek eredeti közegükből kiléptek és az új körülmények között egészen más jelentést vettek föl. A rabbiképző épülete.A Nagy Legenda a Rabbiképző (akkori népszerű nevén: a Szeminárium) fénykoráról szól, az 1938 előtti időkről, amikor a…
A hajdani Rabbiképző Intézetet két legenda övezi. A legenda itt nem valótlanságot jelent, hanem olyan tényeket, amelyek eredeti közegükből kiléptek és az új körülmények között egészen más jelentést vettek föl. A rabbiképző épülete A Nagy Legenda a Rabbiképző (akkori népszerű nevén: a Szeminárium) fénykoráról szól, az 1938 előtti időkről, amikor a…
Ingeborg Syllm-Rapoport zsidó származása miatt nem tehette le szóbeli vizsgáját 1938-ban Hamburgban. A százkét éves asszonynak hetvenhét évvel ezelőtt benyújtott doktori dolgozatát most sikerült megvédenie. Rapoport Berlinben született, és az orvosin tanult Németországban, de a nácik nem engedték őt záróvizsgázni - írja az Independent. A 102 éves újszülött-szakértő talán a legidősebb…
Hamis a hír, miszerint az EMIH egyeteme indítana először Jewish studies képzést Magyarországon - írja cikkünk szerzője, Biró Tamás, aki attól tart, hogy az EMIH újabb offenzívája nyitányának lehetünk tanúi. Izraeli hírportálok szerint történelmi döntést hozott a magyar miniszter: először indul államilag elismert Jewish studies szak Magyarországon! A hír természetesen…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.