Már a szomszédban az iszlám terror

Írta: blikk.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Szatmárnémeti—Budapest — Egy héttel azután, hogy a magyar határ melletti Szatmárnémetiben dzsihadista sejtet leplezett le a román titkosszolgálat, a magyar parlament kedden megszavazta: Magyarország is felveszi a harcot az Iszlám Állam ellen.

IS_-NORTHFOTOA 150 fős magyar katonai kontingens 2017 végéig marad az iraki Erbilben, ahol helyi katonák kiképzésével segíti a küzdelmet.

Szatmárnémetiben viszont a legtöbb helyi tudomást sem akar venni róla, hogy terroristagyanús személyek fészkelték be magukat a város szívébe. Pedig a dolognak fele sem tréfa: a hat arab nemzetiségű francia állampolgár titkos találkozókon az al-Kaida és az Iszlám Állam tanait hirdette, híveket próbált toborozni, és külföldi terrorista elemekkel – többek közt a Charlie Hebdo francia magazin szerkesztőségében elkövetett brutális mészárlás tetteseivel – tartottak kapcsolatot.

– Amíg meg nem jelentek a hírek, senki nem félt semmitől, most viszont érdekes a hangulat a városban – kezdte Őri-Pákay Franciska (39) szabadúszó újságíró, aki az RMDSZ tagjaként a helyi közéletben is szerepet játszik. Szerinte Szatmár 25 éve alszik, „mintha kómában lenne”. – Itt még a dzsihad sem kavar nagy hullámokat. Az első nap vírusként terjedt a hír, de Dorgai Gabriela (†41) szatmári színésznő tavalyi rejtélyes meggyilkolása jobban megrázta a várost. Inkább a mindennapi élet gondjaival törődnek az emberek, például hogy külföldre vándorolnak a gyerekek – jegyezte meg.

A látszólagos közöny oka az lehet, hogy a hat terroristagyanús férfin kívül nem létezett muszlim közösség Szatmárnémetiben, így hiába vitték el a rendőrök a város szívéből Hasszib el Mahdalit és társait, sokan nem vették komolyan az esetet. De nem azok, akik személyesen is találkoztak az arabokkal.

– A hideg kiráz! Három hete láttam őket az egyik bevásárlóközpont előtt. Arabul beszéltek, kacarásztak, nagyon furcsa volt – mesélte a gyermekével sétáló Sándor Katalin (41). – Játszottak egy kicsit a fiammal, féltem is tőlük. Hogy a túróba jöttek ide, mit kerestek itt?

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]