Magyar Nemzet: „A Mazsihisz döntésével nem tekinti magát zsidó egyháznak”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A fenti címmel tudósított a Magyar Nemzet (és nyomában a neokohn.hu) a Mazsihisz vezetőségének döntéséről, miszerint nem vesznek részt abban a jogi eljárásban, amit az EMIH és a MAOIH indított ellenük egy jeruzsálemi rabbinikus bíróságon.

A lap idézi Deutsch Róbertet, a pert indító Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökét, aki szerint „az örökjáradék-monopóliummal bíró zsidó szervezet ezzel nem tekintheti magát zsidó egyháznak, mivel évezredes hagyománya van annak, hogy az izraeli intézmény tesz igazságot a zsidók vitáiban”.

Elszomorító, hogy a magát zsidó egyházként meghatározó Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) világi vezetése a lényegről nem akar tudomást venni, és ehelyett nyakatekert konyhai jogászkodással próbálja elodázni a probléma megoldását – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője.

A MAOIH elnöke szerint: Ha a Mazsihisz nem fogadja el, hogy a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bírósága döntsön három zsidó szervezet vitájában, azzal azt deklarálja, hogy nem tekinti magát egyházi szervezetnek – jelentette ki Deutsch Róbert, aki ismertette: ha a zsidók nem tudnak egymással megegyezni, vitáikban évezredek óta a Bét Din (Törvény Háza) tesz igazságot, egy vallásos zsidó egy másik vallásos zsidót csak ezen az intézményen keresztül perelhet. Amennyiben a Mazsihisz nem tartja magát egyháznak, akkor nem lehet jogosult arra az örökjáradékra, amelyet a magyar állam az egyházak részére folyósít – fogalmazott a szervezet vezetője, sőt szerinte az is kérdéses, hogy a beperelt zsidó szervezet eddig milyen alapon kaphatott összesen 26,8 milliárd forintot a kizárólag egyházaknak járó forrásból.

Heisler András és a Mazsihisz vezetői nem szólaltak meg a cikkben – nem tudni, megkeresték-e őket.

[popup][/popup]