Magyar Külügy: Sajnálatos, hogy a Nemzetközi Bíróság elmarasztalta Izraelt

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Magyarország sajnálja, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság  nem utasította el az Izraelt elmarasztaló tanácsadó vélemény kiadását. A külügyminisztérium álláspontja szerint a Bíróság tanácsadó véleménye közvetlenül hozzájárulhat a folyamatban lévő konfliktus eszkalálódásához.

Forrás: Szijjártó Péter fb oldala

Mint ismeretes, az ENSZ legfelsőbb bírósága a napokban az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos eddigi leghatározottabb megállapításában kimondta, hogy a „palesztin területek” Izrael általi “megszállása” és az ottani “telepek” létesítése illegális, és azokat a lehető leghamarabb meg kell szüntetni.

A Magyar Külügyminisztérium nyilatkozatában aláhúzta, meggyőződésük, hogy a Bíróságnak a közelmúlt történelmének egyik legsúlyosabb konfliktusában való felhasználása egy kommunikációs háború részeként újabb választóvonalakat hoz létre, és tovább szítja a feszültségeket.

A Bíróságnak ebben az ügyben el kellett volna utasítania joghatóságának gyakorlását, tették hozzá.

Úgy vélik, világossá kell tenni, hogy a közel-keleti konfliktusban érintett felek közötti közvetlen tárgyalásokon alapuló politikai megoldásnak nincs alternatívája.

“Sajnáljuk, hogy a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye nem visz közelebb ehhez a politikai megoldáshoz” – folytatódott a közlemény.

“A Bíróság azon döntése, hogy tanácsadói véleményt ad ki, elkerülhetetlenül e nagyra becsült, egyébként szigorúan igazságszolgáltatási jellegű intézmény munkájának indokolatlan átpolitizálását eredményezi. A július 19-én kiadott tanácsadó vélemény jelentősen szűkíti a Bíróság azon képességét, hogy a jövőben hozzájáruljon a globális béke és biztonság fenntartásához.” (Hetek.hu)

[popup][/popup]