Ma indul a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Többtucat programmal, filmekkel, beszélgetésekkel, kísérőprogramokkal startol a fesztivál, melyet ebben az évben online tartanak meg, így a programok az egész országban elérhetők. 

Ellenállás (részlet a filmből)

A közel évtizedes múltra visszatekintő fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók; az idei válogatásban többek között Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Ausztriából, Norvégiából, Izraelből és Magyarországról találhatók alkotások.  A 24-én este vetített nyitófilm, az Ellenállás című amerikai alkotás főszereplője Jesse Eisenberg (A közösségi háló, Szemfényvesztők), magyar vonatkozása pedig, hogy Röhrig Géza és Kerekes Vica is szerepel benne.

„Mint minden filmfesztivál, a Zsifi is arról szól, hogy történeteket, sorsokat, embereket mutasson be: hol igazakat, hol részben igazakat, hol pedig teljes kitalációkat. Olyan alkotások kerülnek a vászonra – illetve a képernyőkre –, melyek hol elgondolkodtatnak, hol rádöbbentenek, hol megnevettetnek, hol elszomorítanak, hol pedig megríkatnak. De egy közös bennük: közelebb hoznak minket egymáshoz. Idén ráadásul van még egy nem titkolt vágyunk: szeretnénk ezt a nagyon furcsa évet egy kicsit jobbá tenni” – mondta Kenesei Marcell, a filmfesztivál igazgatója.

A filmek és egyéb programok internetes stream, közvetítés lesznek elérhetők: ahogy a „hagyományos” moziban is, a műsorban szereplő filmeket a programban megjelölt időpontokban lehet megtekinteni Magyarország területén bárhol számítógépen, tableten, esetleg mobiltelefonon. A vetítések a Budapest Film Távmozi rendszerén lesznek láthatók országszerte.

A vetített filmek mellett tucatnyi, ingyenesen megtekinthető kísérőprogrammal, online kerekasztalbeszélgetéssel várják az érdeklődőket. Így például A humorista című film kapcsán  Kovács András Péter, Farkasházy Tivadar és Litkay Gergely beszélget arról, hogy lehet, kell vagy kötelező e a politikával viccelni, illetve meddig mehet el egy humorista, amikor politikusokról állít össze egy műsort; a fesztiválon szereplő több film rendezője is bejelentkezik online; s szintén izgalmas programot ígér a Centropa Alapítvány zsidó élettörténeteket bemutató rövidfilmválogatása és a fesztivál filmes tematikájú kvízjátékai is.

A fesztivál részletes műsora erre a linkre kattintva érhető el.

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC Budapest – Bálint Ház. A rendezvény fő támogatói: a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC), a Thalheimer család, a Német Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége, valamint Izrael Állam Nagykövetsége.

[popup][/popup]