Luxus és nyomor egyvelege a Palesztin Hatóság területén

Írta: periszkop.com - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A Nyugati Part egész, a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területén a szegénység meglepő fényűzéssel elegyedik. Mint az új épületek, legfrissebb autómárkák és más luxuscikkek látványa is tanúsítja, a nyugati segély formájában több évtizeden keresztül érkező dollármilliárdoknak köszönhetően az életszínvonal is észrevehetően emelkedett.

image1

Mohamed Abdel-Hadi, palesztin üzletember háza

A Nyugati Parton, a Palesztin Hatóság egész területén a szegénység mellett meglepő fényűzés is tapasztalható. Az igazság az, hogy a régi menekülttáborok gettói mellett – amelyek felújításáért a palesztin kormány nem túl sokat tett – egy párhuzamos palesztin társadalom is megjelenik. Amikor a nyugati – parti palesztin területekre gondolunk, ilyesfajta menekülttáborok jutnak eszünkbe:

image2

Balata, menekülttábor Nablusz mellett

 

Beit Dzsibrin menekülttábor, Betlehem

Palesztin menekültek

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) meghatározása szerint „menekültnek minősül mindenki, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni.”

Az ENSZ Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA) olyan személyekként határozza meg a palesztinokat, „akiknek a 1946 június 1 – 1948 május 15 közötti időszakban Palesztina volt a szokásos tartózkodási helyük, és az 1948 as konfliktus eredményeként egyaránt elvesztették otthonukat és megélhetésüket.” A férfi palesztin menekültek leszármazottai, az örökbefogadott gyerekeket is beleértve, szintén jogosultak a nyilvántartásba vételre. Amikor 1950-ben a Hivatal megkezdte tevékenységét, mintegy 750.000 palesztin menekült igényeit igyekezett kielégíteni. Ma nagyjából 5 millió palesztin menekült jogosult az UNRWA szolgáltatásaira.
Az UNRWA unortodox „menekült” – definíciója örökkévalóvá teszi a palesztin menekültek problémáját. 63 év elegendő idő három, sőt, talán négy generáció felnövekedéséhez is. Képzeljük el amint azoknak a zsidó menekülteknek az unokái vagy dédunokái, akik a holokausztot követően érkeztek az Amerikai Egyesült Államokba menekülteknek nevezik magukat.
Mi több, ha az ENSZ menekült – definíciója szerint a menekült olyan személy, aki„ az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik”, hogyan élhetnének menekültek a Palesztin Hatóság területén ?
De 2014 július 1-jén állítólag 762,288 menekült élt a Nyugati Part különböző részein levő 19 menekülttáborban (9). Az elmúlt 67 év folyamán az ENSZ és az Egyesült Államok milliókat fordított a táborokra, hogy javítson életszínvonalukon. A létesítmények, amelyeket a palesztinok támogatói előszeretettel emlegetnek „tábori menedékhelyekként” rendszerint 4 -5 emeletes betonlakóházak, áramellátással, konyhával, műholdas tévével. A szemétgyűjtésről az önkormányzat gondoskodik. Az ENSZ szerint a táborok 99,8%-a „hozzá van csatlakoztatva a vízhálózatokhoz”, 87%-uk „pedig a csatornahálózatokhoz”.

Az Economist 2013-ban arról számolt be, hogy a nyugati parti palesztin menekülteknek majdnem a 70%-a a menekülttáborokon kívül élt. A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) azonban a menekülttáborok fenntartásán fáradozik és ellenzi és megakadályozza a menekültek áttelepítését. Hiszen a PFSZ szlogenje szerint „egy palesztin menekült sosem hagyja el a tábort, hacsak azért nem, hogy hazatérjen (mármint Izraelbe).

Az előző évszázadok összes többi menekültjével ellentétben, akik asszimilálódtak a lakóhelyükül szolgáló országban, azon arab államok politikai döntésének köszönhetően, amelyek úgy határoztak, hogy megtartják őket „menekültnek”- a palesztin menekültek kérdése még mindig napirenden van a világban.

Az 1948-as háborút követően Jordánia és Egyiptom befogadhatta volna a Nyugati Parton és Gázában élő palesztinokat, amely felett, mint a saját országukhoz tartozó terület felett ők is ellenőrzést gyakoroltak. Csakhogy az arabok politikai motivációi, ami miatt életben tartották a palesztin menekültek kérdését, egyértelműek. Úgy az arab kormányok mint az Arab Liga elzárkóztak attól, hogy a saját országaikban adjanak állampolgárságot a palesztin menekülteknek, mert így már nem használhatták volna fel a zsidó állam megsemmisítésére azok visszatéréshez való jogát. És végül a palesztin menekültek a politikai sakkjátszma gyalogosaivá váltak.
Ezt a tényt így foglalta össze röviden és velősen Ralph Galloway, az UNRWA volt vezetője: „Az arab államok nem akarják megoldani a menekültproblémát. Azt akarják, hogy nyitott seb maradjon, amivel az ENSZ-et provokálhatják és amelyet fegyverként használhatnak fel Izraellel szemben. Az arab vezetőket a legkevésbé sem érdekli, hogy élnek-e vagy meghalnak az arab menekültek.”

image36

Munib Al Masri rezidenciája Nabluszban

 

A Jacir Palota Hotel Betlehemben

 

A teljes cikk itt olvasható.

További fényképek és az eredeti tanulmány itt tekinthető meg.

Kutatók: Yael Kaplan, Ryan Hartney és Andrew Felsenthal

 

támogatás

Címkék:ENSZ, Izrael, Nyugati part, Palesztin Hatóság, palesztin menekültek, UNRWA

[popup][/popup]