London: törölték a mecsetbe tervezett Holokauszt kiállítást

Írta: tev.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A muszlim közösség tiltakozása miatt mondott le a londoni mecset a holokauszt alatt zsidó embereket mentő muszlimokról tervezett kiállításáról.

Piac Golders Greenben

Az Iszlám Megértés Központja (Centre for Islamic Understanding) Golders Greenben nem indokolta meg, miért törölte az eredetileg zsidómentő muszlim albánokat bemutató rendezvényét, azonban a döntés nem sokkal azután született, miután a muszlim közösség tagjai tiltakozásukat fejezték ki a szervezők izraeli holokauszt múzeummal, a Yad Vasemmel való együttműködésével kapcsolatban.

Az esemény bojkottjára is felszólító tiltakozás egyik vezetője, Roshan Salih, a brit muszlim híroldal, a 5 Pillars szerkesztője kijelentette: “Sosem tarthatunk megemlékezéseket az izraeli elnyomókkal, illetve támogatóikkal összefogva.”

A kiállítás lemondására adott reakciójában azt is nyomatékosította, hogy a mecsetnek “kötelessége reagálnia közösség aggodalmaira.”

A mecset közösségi vezetőinek szervezésben segítő zsidók elmondták, az esemény törlése előtt a kiállítást a golders greeni zsidó-muszlim kapcsolatok jelentős pillanatának tekintették.

Teljes cikk

[popup][/popup]