Lieberman: minden katonai akció a Hamaszt erősíti
A külügyminiszter szerint a Gázai-övezetet uraló terrorszervezet minden izraeli hadműveletből politikailag győztesen kerül ki, ezért nemzetközi koalíció alakítását sürgeti a terrorizmus ellen.
Avigdor Lieberman külügyminiszter vasárnap a Herzliai terrorellenes konferencián tekintette át Izrael biztonsági helyzetét, és megállapította: minden katonai hadjárat a Hamasz ellen csak a gázai terrorcsoport politikai pozícióit erősíti.
“A legutóbbi Cuk éjtán – Szilárd sziklaszirt a harmadik hadművelet volt, amelyet az izraeli haderő Hamasz ellen indított. A terrorszervezet ezt is túlélte. Ha az első hadművelet előtt rakétáik csak 15 km-re, Szdérotig értek el, most már Tel Aviv és Rison Lecion légterében robbantak – érvelt.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Hamasz minden ellene indított hadművelet után egyre nagyobb veszélyt jelent: rakétáik már Hederán túlra is eljutottak, és egyre súlyosabb robbanófejet képesek szállítani. A veszély azonban nem csak a rakéták műszaki adataiban rejlik, hanem abban a tényben, hogy minden hadművelet politikailag a terrorszervezetet erősíti a nemzetközi porondon.