Legalább 60 ember közreműködött az iráni atomtudós elleni akcióban

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Iránnak nemcsak az fáj, hogy fontos atomtudósát vesztette el, hanem az is, milyen kiterjedt és szervezett akció végzett vele.

Moszen Fakhrizadeh

Legalább hatvan embert vont be az izraeli titkosszolgálat az iráni atomprogram atyjának tekintett Moszen Farizade elleni akcióba, amely nem csak nagy vesztesége a teheráni vezetésnek, de biztonsági szempontból is óriási presztízsveszteség.

Rokonához tartott Teherán elővárosában az iráni atomprogram legfőbb embere – írja a Telex.hu -, amikor három autóból álló konvoja előtt felrobbant egy személyautóba rejtett bomba. A robbanás ötszáz méteres körzetben okozott károkat, bár Farizade konvoját ez még nem semmisítette meg. A testőrök ezután még tűzharcba keveredtek egy fekete furgonból kiszálló, illetve motorkerékpárral érkező, mintegy 12 fős csoporttal.

A támadásban civilek és testőrök is meghaltak, az iráni hatóságok szerint az elkövetők közül néhányan életüket vesztették, de többségük elmenekült a helyszínről, miután Farizade is halálos sebet kapott – az atomtudós a kórházba menet halt meg.

Az iráni vezetés röviddel ezután már egyértelműen az izraeli titkosszolgálat “állami terrortámadásáról” beszélt, ám rendkívül érzékenyen érintheti az a tény, hogy mindezt egy szárazföldi akcióban Irán szívében sikerült végrehajtani, likvidálva a kiemelt atomprogram fokozattan védett vezetőjét.

A New York Times részleteket is közölt az akcióról, amely jelzi, mennyire hatékony támadásra képes a Moszad. Farizadet legalább három golyó találta el, kizuhant a kocsijából. A legközelebbi kórházban áramkimaradás volt, és az út menti kamerákat is kikapcsolták.

Az amerikai lap szerint az iráni emigrációból verbuvált harcosok mellett legalább hatvan ember vett részt helyben az akció előkészítésében.

A New York Timesnak nyilatkozó Bruce Reidel, a CIA egykori, Izraelben szolgálatot teljesítő szakembere most arra számít, hogy Biden januári hivatalba lépéséig újabb akciókat hajthat végre Trumppal egyetértésben Izrael, ahogyan ezt 2010 és 2012 között egy sorozatban már megtette.

Teljes cikk

[popup][/popup]