Lauder: “Nagyon aggódom Magyarország miatt”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke a kormánypárti Magyar Nemzetben tette közzé Magyarország válaszút előtt című véleménycikkét, melyben felszólal a szélsőjobboldali mozgalmak magyarországi szerepe ellen, valamint elismerését fejezi ki Orbán Viktor kormánya felé a zsidó közösségnek a Covid járványban nyújtott támogatásáért és Izraellel való együttműködéséért.

Ronald S. Lauder

“Nagyon aggódom Magyarország miatt, hiszen különösen fontos számomra ez az ország, személyes szálak fűznek hozzá. Nagyszüleim Budapestről emigráltak a XX. század elején, mindig nagyon szerettem visszatérni ide, akár csak látogatóba is. Fontos helyet tölt be a szívemben.

Látva az Európa-szerte terjedő, a kontinens legsötétebb múltját idéző antiszemita megnyilvánulásokat, még inkább aggódom Magyarországért.

Folyamatosan jelen van és egyre nagyobb teret hódít Magyarországon a szélsőjobboldal

(…)

Ismét halljuk ugyanazokat a beteg, antiszemita, idegengyűlölő, roma- és melegellenes jelszavakat. A tüntetéseken feltűnik a hírhedt tisztelgés, látjuk az egykori jelképeket, továbbá történelmi tényeket és a holokauszt emlékét torzító személyek kapnak díjakat és részesülnek nyilvános elismerésben.

Jelenleg a szélsőjobboldal élén álló legjelentősebb párt a Jobbikból kivált Mi Hazánk a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű csoporttal karöltve. Mindkettőt Toroczkai László egykori Jobbik-alelnök alapította. A hasonló mozgalmak sora azonban ezzel nem ér véget: sok egyéb csoport mellett ide tartozik még a Légió Hungária, a Vér és Becsület és a Betyársereg is. Mostanra a Jobbik is megértette, hogy a magyar nép túlnyomó többsége nem akar visszatérni azokba az időkbe, amikor szomszédok fordultak egymással szembe, és az ország nagy részét tönkretették, romba döntötték. A Jobbik megpróbálta átformálni arculatát, és igyekszik kevésbé szélsőséges képet mutatva inkább a politikai centrum felé orientálódni. Az idő eldönti majd, hogy ez a változás hová vezeti a Jobbikot. Nemrégiben a párt vezetője, Jakab Péter egy interjúban azt mondta: a Jobbik „soha nem volt szélsőjobboldali párt, de megtűrt vállalhatatlan, szélsőjobboldali személyeket”.

Sajnos ez a nyilatkozat nem őszinte, mert bár néhány jobbikos politikus bocsánatot kért korábbi kijelentései miatt, a párt, múltját megtagadva, nem képes megújulni. Valójában a Jobbiknak a múltban antiszemita kijelentéseket tevő politikusai közül sokan még mindig a párthoz tartoznak.

Annak ellenére, hogy a Jobbik szövetségre lépett a baloldali pártokkal, egyik közös jelöltjük egy Borsod-Abaúj-­Zemplén megyei időközi választáson „Judapestnek” nevezte Budapestet, és az országba látogató zsidó „idegenek” nagy száma miatt panaszkodott. A mélyen tisztelt rabbijaik sírját látogató haszid zsidó turistákra célzott, amikor azt írta: „A kutyám majd megveszik, amikor a »tetűcsúszdások« elmennek a ház előtt.” Ez az ember jelölt volt a választáson, és szavaiban nem volt megbánás.

Amikor azt halljuk, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik vezetőségének tagja az Európai Parlament képviselője, aki még pár évvel ezelőtt lista készítését javasolta a zsidó származású emberekről, különösen azokról, akik a parlamentben ülnek, minden tisztességes magyarnak végigfut a hideg a hátán. Egészen pontosan így kezdődött minden a harmincas évek náci pártjában, és melyik épeszű ember akarná újraélni azokat az időket?

(…)

Barátommal, Heisler Andrással, a Magyar Zsidó Hitköz­ségek Szövetségének elnökével együtt méltányolom az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány hatalmas támogatását, amelyet a zsidó közösségnek juttatott a Covid elleni küzdelemhez. Ugyanígy biztatónak találom a miniszterelnök közelmúltban tett látogatását Izraelben, illetve támogató kiállását a zsidó állam mellett nemzetközi fórumokon.

Azt gondolom, ez a legnagyobb különbség a vezetés és a szélsőjobboldali erők között. Orbán úr és kormánya felismerte a világjárvány okozta nehézségeket, és a pandémia elleni küzdelemben próbál maximálisan helytállni. Ezzel szemben a Mi Hazánk és a radikális jobboldal tüntetéseket szerveztek a járvány visszaszorítását célzó intézkedések ellen. Mi bizonyíthatná ennél fényesebben, hogy ezek az emberek vissza akarják taszítani Magyarországot a tisztesség, a tolerancia és a felvilágosodás előtti időkbe?

Mindennek tudatában reménykedem Magyarország pozitív jövőjében. Hiszem, hogy a magyarok túlnyomó többsége visszautasítja ezt a szélsőségesen radikális csoportot, és az ő hangjuk elnyomja majd a zajt, amelyet korlátolt értelmi képességű emberek e kicsi, de veszélyes gyülekezete kelt” – írja a Zsidó Világkongresszus elnöke.

Teljes cikk

[popup][/popup]