Lauder: „Magyarország a legrosszabb”

Írta: MTI / Mazsihisz / Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Magyarországot nevezte Európa legantiszemitább országának Ronald S.  Lauder, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) elnöke az Observer szerint. Az interjú nagy port vert fel itthon, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke levelet írt a ZSVK-nak az ügyben.

Lauder

Ronald S. Lauder

Leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában – közölte Lauder, a WJC elnöke az Observernek adott interjújában. Szerinte ez részben a neonáci Jobbiknak köszönhető. De Magyarországon szobrokat állítanak Horthy Miklósnak, aki szintén náci volt, az alkotmány szövegéből pedig kivették a holokauszt szót – tette hozzá.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) alelnöke levélben fogalmazta meg aggályait a nemzetközi szervezet vezetése felé az Observerben megjelent ZSVK elnöki interjúval kapcsolatban.

Heisler András levelében úgy fogalmazott, hogy vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni. Heisler levelében hangsúlyozta, a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik. Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban.

Heisler András fotó Káldori Dániel

Heisler András

Az elnök jelezte, emlékezetpolitikai kérdésekben a hazai zsidó szervezetek és a Kormányzat között vannak nézeteltérések.  A Mazsihisz következetes álláspontot képvisel, s folyamatosan lehetősége van azokat a kormány képviselőivel megvitatni.

A Mazsihisz elnöke arra kérte a nemzetközi zsidó szervezet vezetését, hogy a magyarországi zsidósággal és az antiszemitizmussal kapcsolatos hiteles információkért mindig közvetlenül a Mazsihiszhez forduljanak, s egyben felajánlotta a Zsidó Világkongresszus vezetése felé szervezetének további együttműködését a világ zsidósága érdekében végzett rendkívül fontos munkához.

 

[popup][/popup]