Az izraeli külügyminiszter első útja történelmi látogatás
A kétnaposra tervezett látogatás során Lapid egyebek közt megnyitja Izrael nagykövetségét Abu-Dzabiban.
Ez lesz Izrael első diplomáciai külképviselete a Perzsa(Arab)-öböl térségében. Ezen kívül részt vesz hazája dubaji konzulátusának a megnyitóján is, megtekint egy szakmai vásárt, amelyen izraeli vállalatok is részt vesznek, valamint több, emírségekbeli politikussal is egyeztet, köztük hivatali partnerével, Abdalláh bin Zajid Ál Nahajannal.
Indulása előtt Lapid a Twitter közösségi portálon történelminek nevezte látogatását, Lior Hajat izraeli külügyi szóvivő pedig azt mondta, beértek a két ország között a háttérben több évtizede zajló egyeztetések gyümölcsei.
Az AP hírügynökség ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy az emírségek és Izrael már jóval a tavalyi békemegállapodást megelőzően kapcsolatban állhattak egymással, elsősorban a régiós nagyhatalomnak számító Irán ügyében, amelyre mindkét ország gyanakvással tekint a többi közt Teherán nukleáris programja miatt.
Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, valamint a hozzájuk csatlakozó Bahrein, Szudán és Marokkó tavaly szeptemberben normalizálta diplomáciai kapcsolatait, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények révén, melyeket a washingtoni Fehér Házban írtak alá. A megállapodásokat a palesztinok élesen bírálták, és árulásnak nevezték őket. (MTI)