Szántó T. Gábor New York-i napló

LOWER EAST SIDE: A NYOMOR EMLÉKE

Lower East Side fogalom, a zsidó bevándorlók nyomorától a három nemzedékkel később visszaköltöző unokák és társaik nemzedékéig, mely divatossá teszi a környéket. A Lower East Side Tenement, a bevándorlók emlékkiállítása a sokféle, egymás mellett élő etnikum kölcsönös megbecsülésének, békés egymás mellett élésének példáját nyújtja, de nekem, messziről jött közép-európai zsidónak, kissé rózsaszín és propagandisztikus a filmösszeállítás. Annál inkább érdekel a Lower East Side múltja, az archív filmkockák a bevándorlókról.
Egy-két nemzedék szenvedése, gyermekmunkája és nyomora után és révén tényleg valóra váltották az álmot: a goldene medine tényleg otthont és kenyeret adott nekik és utódaiknak. Százezrek felemelkedése és sikere révén, általuk is vált az USA vezető gazdasági és politikai nagyhatalommá. E multietnikus, az individuum tiszteletére épülő társadalomban nem kellett feltétlenül asszimilációs alkut kötni a felemelkedéshez. S ma egyszerre lehetnek patrióták és öntudatos zsidók. Irigylésre méltó állapot.
1850 és 1890 között nyolcmillió bevándorló érkezett az országba. A bevándorlók tömegét megszűrték: ez is a történet része, méghozzá fájdalmas, kínos része. Sokak idős, írástudatlan,
vagy munkaképtelen rokonait visszaküldték, s a zsidókat, akik között több volt az írástudó, talán kevésbé sújtotta a hatóság szigora, ám a nyomor őket is sújtotta. Csak a fotók és filmek teszik érzékletessé a korabeli állapotokat. A hagyományban gyökerező szociális érzékenység és a rászorultság következtében, az amerikai zsidó gondolkodás meghatározó vonulatává vált a huszadik század elején a szocializmus: a felelősségvállalás a társadalom elesettjeiért. A Forwärts – a New York Times példányszámával egykor állítólag vetekedő jiddis napilap – Abe Cahan főszerkesztése alatt a zsidó öngondoskodás támogatója volt. Elismerésre késztető példája a kor zsidó gondolkodásának a Strauss fivérek tevékenysége, akik a Macy’s tulajdonosaiként a Lower East Side új bevándorlóinak nyelvtaníttatására és az anyatej pasztörizálására költöttek sokat a környéken. E közösségi felelősségtudat, mely ma is példaadó az amerikai zsidóság köreiben – fájó kimondani – alig észlelhető a mai magyar zsidó társadalomban. Az intézmények önerőből való fenntartása, a felelősségvállalás, a közösség ügyei iránti érdeklődés és az adakozási hajlandóság olyan ethosz része, amely a rendszerváltás után egyelőre nem tudott mértékadóvá válni köreinkben. A magyarországi zsidóság közösségi képviselete is ennek az érdektelenségnek megfelelő színvonalú.
A Lower East Side tradicionális ortodox arca mellett a fiatal alternatív kultúra is hangsúlyos, mely a Greenich Village-ben teljesedik ki. Kis pubok, dzsesszkávézók, szórakozóhelyek jellemzik a környéket. Olyan térélmény és szellem, mely otthon foltokban csírázik, csak itt a vallásosság is éppúgy része a hétköznapi életnek, akár a sokszínűség.
Nem meglepő, legfeljebb nekünk, a kipás, vagy éppen fekete kalapos ortodoxok rendszeres látványa a nagyvárosi forgatagban, vagy éppen a Gapben. Irigylem zsidóságuk természetességét, kóser kisvendéglőiket, a vallásos kulinária elterjedtségét. A középeurópai nemzetállamok homogenizáló kultúrájának tapasztalatával a hátam mögött, különösen irigylem a görcstelennek látszó kettős identitást.

BORO PARK: HASZIDOK KÖZÖTT

Fél napot töltünk az egyre vallásosabbnak látszó Boro Park ortodox negyedében Brooklynban, ahol tízezer szám éltek magyarajkú zsidók, s élnek leszármazottjaik. Munkácsi jesiva, silabizálom jiddisül egy sárga iskolabusz oldalán, azután meglátom az épületet is, de nem ez az egyetlen magyar vonatkozású intézmény. Valaha ez volt a magyar askenázi ortodoxia központja NY-ban, ám a következő nemzedék még vallásosabb lett: haszidizálódik a környék.
Akárha a 19. századba csöppennénk, egy hatalmas zsidó falu közepébe, leszámítva a modern közlekedést. Parókás, sokgyerekes asszonyok tereferélnek jiddisül, kalapos, pajeszos, ciceszes férfiak sietnek mindenfelé, kóser boltok mindenütt. Egy idős, sátoraljaújhelyi születésű hasziddal beszélgetünk, aki auschwitzi emlékeit felidézve kemény szavakat mond – nem a nácikra, hanem a magyarokra. Kassáról deportálták, s kilencvenévesen is fontosnak tartja, hogy élményeiről beszéljen. Nem érti, hogy lehet zsidóként ott élni, ahonnan engedték elvinni és megölni a zsidókat. Fiaival ma is naponta tanul, és feleségével vezeti üzletét.
Egy koldusasszony ül az utcán, kéreget. Zsebembe markolok, odaadom az apró nagy részét, de ahogy ellépünk mellette, káromkodva hozzám vágja. Keveset adtam, mondom az elképedt gyerekeknek, akik felháborodnak a viselkedésén. Én inkább meglepődöm, s elszégyellem magam magyar zsebhez mért adományomon, melyet joggal kevesellt. A cedáká nem jótékonyság, hanem igazságtétel a hagyományos felfogás szerint: a szó is az igazság kifejezésből ered. A következő asszonynak, akik a földön kuporogva nyújtja elôre kezét, és még nyomorultabbnak látszik, többet adok.

MODERN ORTODOX VÁROSNEGYED

A Queens-i Five Town modern ortodox városnegyede az utóbbi másfél évtizedben épült ki, barátnőm rokonaihoz megyünk látogatóba. A szülők nemzedékéhez képest a gyerekek formalizáltabb életmódot alakítottak ki, vagy harmincezren élhetnek a környék öt falujában, melyből négy vallásos. Vannak liberálisabb közösségek is a környéken, akadt nôi konzervatív és homoszexuális rabbi is, de a mainstream modern ortodox. Kipát viselnek a közösségi tereken, kósert és szombatot tartanak, gyerekeiket jesivának nevezett, vallásos és szekuláris tárgyakat egyaránt tanító iskolába járatják, de hétköznapi életük nem választja el őket a környezetüktől: a Downtownba járnak dolgozni. A családtörténetet hallgatom a német papírokat szerző, auschwitzi túlélő bevándorló nagyszülőkről, a már Bronxban született apától, aki nyírségi magyar tájszólásban, erôs akcentussal beszél, a bevándorló anyáról, családjaik korábbi ismeretségéről. Megismerkedve gyermekeikkel, az az érzésem, hogy az immár második amerikai nemzedéknek nincs története az előző, s különösen nagyszüleik generációjához képest, ezért is van szükségük hagyományra, hogy vallásos igényeiken túl, életüket beleszőjék egy nagyobb történet fonatába.
Visszafelé Forest Hill, Rego Park városnegyedén keresztül visz az utunk. Az Art Spiegelmann Maus-ából ismert környék valaha sok magyar zsidó lakhelye is volt, ma orosz kóser vendéglők, boltok cégérei tűnnek fel.

JIDDIS ÍRÓK LÁBNYOMÁBAN

A MoMA csalódás, a Metropolitan után három nappal is olyan telített vagyok, hogy alig hatnak rám a képek. A múzeum mint kultúraközvetítő eszköz korántsem úgy használandó, ahogy a turisták elképzelik, inkább úgy, akár egy könyvtár, ahova az ember akár naponta betér, s akárcsak beleolvas egy-egy könyvbe. Végignézni lehetetlen, ám egy művészről sem kapunk mély, érzékletes képet, hacsak nem életműkiállításon. Így legfeljebb egy-egy múzeum mérhetetlen gazdagsága vagy jelentős kapcsolatrendszere tűnik fel, s jó esetben néhány mű emléke ragad meg az emlékezetünkben.
A NY Public Library-ban töltök néhány órát. Kafka szakirodalmat olvasok, nyálamat csorgatva és dühöngve, mi mindenre nem jut időm, s vajon mikor lesz teljes Kafka levelezés magyarul. Vajon mikor szerezhet tudomást arról a magyar olvasóközönség, hogy Kafka nyugati olvasatban többek között egy zsidó misztikus, a vallás elleni lázadásában is a vallást szomjazó aggadista, akit erősen foglalkoztatott a cionizmus, a palesztinai letelepedés, a nemzeti önemancipáció, s akire jelentős befolyást gyakorolt mind a kabbala, mind a jiddis színjátszás?
A Strand-ben, a négyszintessé bővült hatalmas antikváriumban a 12. utca és a Broadway sarkán az amerikai objektivista irányzat zsidó költőinek könyveiből válogatok, és igyekszem nem szétforgácsolni figyelmem a százezernyi kötet között. A család nőtagjai a Mary Poppins musicalt tekintik meg a kakasülőről a New Amsterdam húszas évek hangulatát hordozó színházában, a Times Square-en. Az előadás után sushivacsorára megyünk egy munkavállalási engedéllyel itt dolgozó magyar családhoz, fiuk a Yeshiva Universityre készül, s egy másik testvére is itt él. Hajnalban jutunk ágyba.
A Central Parkban keresem Mojse Lejb Halpern lábnyomát, aki gyönyörű verset írt a parkról és a saját idegenségéről. A jiddis írók NY-jából ma már alig van valami: az egykor százezres példányszámban megjelenő Forwärts ma ötezer példányban jelenik meg, angol mutációja a sikeres: a huszonöt-harmincezer példányos Forward, mely a Szombattal egy időben indult, s melynek korábbi fűszerkesztője, Seth Lipsky a kilencvenes években, amikor a szerkesztőségben jártam, büszkén mutogatta az asztalán tartott relikviát: a berlini fal egy darabját.

Az utcán, egy kerítés peremére ülve a Crotona Parkról, jiddis írók egykori törzshelyéről írok verset. New Yorkig kell eljönnöm, hogy távoli irodalmi rokonokra bukkanjak: félszáz évvel korábbról.

A HUDSON PARTJÁN

A folyóparton sétálunk, esteledik. Singer tán legjobb nagyregénye jut eszembe: a New York árnyai. Kimegyünk a mólóra, sokemeletes golfpályáról ütik a magas hálónak a műanyag labdákat, erről meg Antonioni Nagyításának teniszmeccse ugrik be. Fedett sportpályák, éttermek sorakoznak egymás mellett. A Surfside vendéglő teraszán zenés grillparti zajlik, kipát viselő férfiak sütnek roston húsokat, virslit, sushi-tálakat is  látni. Naplemente, folyópart, könnyed elegancia, öntudatos és derűs zsidóság. Jó tudni, hogy létezik ilyen is.