Kell-e küzdenie egy zsidónak a klímaváltozás ellen? – Paul Driessen

A Moment magazin 2019. június 18-i számában Arthur Waskow, a philadelphiai The Shalom Center rabbija, valamint Paul Driessen, a washingtoni székhelyű, környezeti témákkal foglalkozó Committee For A Constructive Tomorrow (CFACT) vezető tanácsadója adta meg eltérő válaszait a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekre. A lapot Elie Wiesel és Leonard Fein alapította még 1975-ben – a háború előtt Varsóban kiadott jiddis nyelvű Der Momentre emlékezve. Paul Driessen válasza.

 

Kell-e küzdenie egy zsidónak a klímaváltozás ellen?

Nem! Nem hiszem, hogy ez bárkinek is feladata lenne. Már csak azért sem, mert ez azt feltételezné, hogy a klímaváltozás valami új jelenség, amely teljes egészében és minden más természetes okot kizárva a fosszilis energiahordozók használata miatt állt elő, és ebből fakadóan az ilyen típusú energiahordozók használatának kiiktatásával meg is lehet szüntetni. Ezzel szemben a klímaváltozás visszatérő jelenség az emberi történelemben. Az alapvető probléma tehát az a feltételezés, hogy 1) kialakulásában az ember és a fosszilis energiahordozók játsszák a főszerepet, 2) az éghajlatot mi valamilyen módon kontrollálni tudjuk, 3) most valamilyen példátlan és kataklizmaszerű esemény előtt állunk. Ha azonban összehasonlítjuk az előrejelzéseket azzal, ami a valóságban történik – és ami történt évmilliókon keresztül –, akkor láthatjuk, hogy semmi olyan új vagy katasztrófaszerű dolog nem fenyeget, amit állítanak.

Azt mondják, hogy ki kell vezetnünk a fosszilis energiahordozók használatát – amelyek Amerika energiaellátásának 82%-át adják –, és át kell váltanunk bio-üzemanyagra, szél- és napenergiára. Ezekkel kapcsolatban azonban ugyanúgy felmerülnek az emberi jogi, környezetvédelmi, sőt a gyermekmunkával kapcsolatos aggályok. Nem hinném tehát, hogy ezt kellene tennünk. Ráadásul az emberek egészségi állapota és az életszínvonal egészen az 1800-as évekig – a szén és a kőolaj használatának bevezetéséig – nem kezdett el javulni. Azt is mondják, hogy el kell fogadnunk az állam beavatkozását az élet minden területén, és meg kell győznünk a világ legszegényebb országainak családjait – Afrikában és Ázsiában –, hogy csak olyan mértékig növekedhet az életszínvonaluk, amennyire szél- és napenergia használatával képesek azt előmozdítani. Némelyek szerint ezek a technológiák kellően hatékonyak, ráadásul tiszták, zöldek és fenntarthatók – de ez nem igaz.

Milyen zsidó ideáknak kell meghatározniuk a felfogásunkat?

Ezzel kapcsolatban mindenki a tikkun olam-ra hivatkozik. A tikkun olam[1] azonban mindkét irányban érvényes. Ha valaki a felelősségre hivatkozva küzd az ember által okozott klímaváltozás ellen, létrehozva mindezeket az új rendszereket, de közben tönkreteszi a gazdaságot és leépíti az életszínvonalat, akkor a harmadik világ lakóinak végül trágyával kell majd fűteniük, belélegezve a szennyező gázokat, miközben azt mondogatjuk nekik, hogy a kunyhójukban mindössze egy harmincliteres hűtőhöz és egy villanykörtéhez elegendő energiát használhatnak. Ez vajon felelős, a világot jobbá tevő megközelítés?

A zsidók mindig is jók voltak az elemzésben – ez kulcsfontosságú volt a túléléshez. Amikor eltiltottak bennünket valamilyen megélhetési formától, találtunk másikat. Mindez, tehát az elemzés és az innováció, része a zsidó kultúrának. Most azonban azt mondják nekünk: ne gondolkodjatok – csak fogadjátok el, hogy amit valaki állít a katasztrófával fenyegető klímaváltozásról, az igaz. Ez azonban nagyon nincs rendjén.

Az igazi morális kötelesség az, hogy meggyőződjünk róla: józan tudományra és a bizonyítékok teljesen végigvitt, átfogó megvitatására alapozzuk a döntéseinket. Itt azonban sok az arrogancia, amelynek nagy része a fosszilis energiahordozók iránti gyűlöleten alapul – annak ellenére, hogy ezeknek számos jó dolgot is köszönhetünk, beleértve például a bálnák megmentését, vagy éppen az egészségi állapotunk és az életszínvonalunk javulását!

Mit kell tennünk most?

Ha vannak anyagi és technológiai javaink, bármilyen klímaváltozást túl tudunk élni. Én nem látok olyan katasztrófát közeledni, amelyet az emberiség az eddigi történelem során ne tudott volna kezelni. Katasztrófaszerű változások mindig történnek: néhány évvel ezelőtt Wisconsinban egy olyan sziklát ástam ki, amely a legutóbbi, mérföldes vastagságú pleisztocén gleccserfolyam nyomait viselte – gondoljunk csak bele, mi lenne Kanadával és az Egyesült Államokkal, ha egy gleccser ma elborítaná a városainkat! A most prognosztizált egyfokos hőmérséklet-emelkedéshez viszonyítva az valóban klímaváltozás volt. Vagy nézzük meg az ősi pueblo indiánokat és a majákat kipusztító szárazságokat!

Ha azonban vannak jó házaink, jó energiaellátási rendszerünk és technológiáink, amelyek révén figyelmeztethetjük az embereket például egy közelgő cunamira, akkor a túlélés esélye rendkívüli mértékben megnő, és mindent sokkal gyorsabban újjáépíthetünk, mint az elmúlt korokban. Nagyon sok függ tehát az innovációs képességeink felszabadításától és attól, hogy ne bürokrata kormányok mondják meg nekünk, melyik az a szűk tér, amelyben tevékenykedhetünk.

Milyen lesz ötven év múlva a Föld?

Nos, milyen volt ötven évvel ezelőtt, 1970 körül? Paul Ehrlich például, és mások is rendkívüli terméshiányokat és éhségeket jósoltak az 1970-es években – és nem lett igazuk. Járműveink jelenleg az akkori szennyezőanyag-kibocsátásuknak két százalékát engedik csupán a levegőbe. Ami a szénerőművek kéményein kijön, javarészt vízgőz és szén-dioxid. És ki tudta volna elképzelni a mobiltelefonokat 1970-ben? Földgázt például nem is használtunk még ötven évvel ezelőtt, most pedig buszokat, autókat működtetünk vele, és elektromosságot állítunk elő. Ötven év múlva talán magfúziós és olyan energiatermelési technológiákat fogunk használni, amelyeket ma még el sem tudunk képzelni. Nem tudom megjósolni, mire juthat el az emberi kreativitás!

A javasolt klímastratégiák bármelyike jelent-e veszélyt a gazdaságra nézve?

Ha azt tennénk, amit a klímavédő aktivisták akarnak, hogy tegyünk, az súlyos következményekkel járna. A Zöld New Deal mind az emberre, mind a környezetre igen káros hatással lenne. A szél és a Nap energiájának megszelídítése mindenféle ásványi anyag, valamint beton, föld és fémek, sőt akár a legkülönlegesebb új anyagok felhasználását igényli – ritka földfémeket, lítiumot, kadmiumot és kobaltot az akkumulátorokhoz, turbinákhoz és napelemekhez –, amelyeket Kínából és Afrika kínai befolyás alatt álló, gyermek- és rabszolgamunkát alkalmazó, egészség-, környezet- és munkavédelmi biztonság nélküli területeiről kell beszerezni. Számos olyan társadalmi igazságosságot és emberi jogokat érintő kérdés van, amelyekről a klímariogatók nem akarnak beszélni.

A bajok elhárításához abba kell hagynunk a katasztrófakommunikációt, és végig kell gondolkodnunk, mi az, ami tényleg működőképes lehet. Minden egyes cselekedetünknek vannak következményei, mind a gazdaságra, mind az életünkre nézve.

[1] Tikkun Olam: A világ megjavítása. A modern zsidóság gondolkodásában nagy szerepet játszó, misnai eredetű gondolat. (A szerk.)