Illyés Bence: A tűz és jég földje – a zsidó szempontból is

A svéd jóléti állam, amit negatív vagy pozitív példaként is egyre gyakrabban emlegetnek szerte a világban, egyszerre otthona a fehér felsőbbrendűséget hirdető politikai csoportoknak és a néha ugyancsak szélsőségekig elmenő befogadás párti, feminista és radikális környezetvédő ideológiáknak is. Az ország ugyanakkor elsősorban, a liberalizmus egyik utolsó európai bástyájaként szerepelt a médiában szerte a világon, amit az előretörő új jobboldal képviselői előszeretettel használtak – a menekültpártiság és a baloldali eszmék negatív hatásait bemutatandó. Ebben a komplex és némiképp kényes politikai és kulturális térben a zsidók és az antiszemitizmus helyzete is nem kevésbé összetett és árnyalt képet mutat.

Letelepedéstől a kisebbségig

A svédországi zsidók története a 18.század elejéig nyúlik vissza, ugyanis ekkor engedélyezte XII. Károly a letelepedésüket anélkül, hogy a zsidóknak protestáns hitre kéne térniük. A zsidó közösség ebben az időben többnyire háborítatlanul élhetett az országban, noha letelepedésük csak a nagyobb városokban, Stockholmban, Norrkoppingban, Göteborgban és Landskronaban volt engedélyezett 1854-ig. Teljes jogú állampolgárságot a svéd zsidók nem sokkal ezután, 1870-ben kaptak, igaz, miniszteri pozíciót nem szerezhettek például egészen az 50-es évekig. A háborúban semleges Svédország jelentős szerepet játszott a zsidók mentésében is a Soá idején: Raul Wallenberg tevékenysége mellett meg kell említeni a svéd Vöröskereszt fehér buszait is, amelyek 1945 tavaszán, Heinrich Himmler tudtával és engedélyével 15 ezer foglyot mentettek ki koncentrációs táborokból és szállítottak Svédországba. Ezek az életmentő események és a humanitárius segítségnyújtás a svéd nemzeti büszkeség és öntudat fontos részét képezi, hiszen a svédek szívesen gondolnak magukra úgy ma is, mint egy befogadó és humanista ország polgáraira.

A svéd zsidók különleges helyzete – legalábbis magyar szempontból – az országban elfoglalt hivatalos státuszukból is adódik, ugyanis a zsidók egyikei Svédország öt hivatalos kisebbségének (a másik négy: romák, számik/lappok, valamint a tornedáli és a svédországi finnek). A hivatalos kisebbséghez önálló nyelv is jár, így a svédországi zsidók hivatalosan beszélt nyelve a jiddis, amit persze szinte senki sem beszél, bár megfigyelhető némi növekvő érdeklődés a jiddis kultúra és nyelv irányában az utóbbi időben. A hivatalos kisebbség kérdése 1999-ben merült fel, és mint a közösségi vezetőktől megtudtam, elsősorban politikai döntés volt a közösség részéről a státusz elfogadása, ami számos előnnyel jár számukra, az állami támogatásoktól a hivatalosság jelentette védelemig.

Svédországban jelenleg nagyjából 20.000 zsidó élhet, etnikai nyilvántartás hiányában azonban csak találgatni lehet a pontos számokat. Érdekesség azonban, hogy egy zsidó közösség létezik csak az országban, amely reformtól az ortodoxig minden irányzatot képvisel, kivéve a Chabad mozgalmat, akik nem kívántak csatlakozni hivatalosan a közösséghez.

Üldöztetésektől mentes történelmi múlt, Wallenbergre és az embermentésre büszke svédek, hivatalos kisebbségi státusz – de van-e ebben az országban antiszemitizmus? Vagy, ahogy a mondás is szól, vajon igény lenne-e rá? A kérdés megválaszolásához három közösségi vezetőt kérdeztünk meg, Aron Verständiget, a zsidó közösség jelenlegi elnökét, Lena-Posner Kőrösit, aki 16 évig volt a közösség vezetője, jelenleg pedig a Paideia elnöke, valamint Henrik Salamont, aki a közösség egyik képviselője volt.

Zsidók „két tűz között”

Első kérdésünkre – mennyire aggasztó a helyzet az antiszemitizmus tekintetében Svédországban – nagyjából egyöntetűen azt a választ kaptuk, hogy nem a zsidóellenes jelenségek számítanak a legfőbb problémának az országban. Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy az antiszemitizmus ettől függetlenül jelen van és nagyon is létezik, amit egyrészről az egyre erősödő szélsőjobboldali csoportok, mint pl. a neonáci Északi Ellenállási Mozgalom vagy a parlamentbe is bejutott Svéd Demokrata párt táplál, másrészről pedig a Közel-Keletről érkezett menekültek között az országba szivárgó dzsihadisták is tüzelnek. A rendszeres hírolvasók alighanem hallottak is incidensekről és támadásokról, elsősorban a malmői zsidó közösséggel kapcsolatban. A kis létszámú, nagyjából 800 főt számláló közösség mind a szélsőséges muszlimok, mind a svéd nacionalisták támadásának ki van téve. Tavaly a Malmö melletti Lundban egy zsidó származású politikus házát gyújtották fel, alighanem antiszemita indíttatásból, míg idén a szintén közel fekvő Helsingborgban egy idősebb zsidó hölgyet, a közösség rebecenjét késelték meg az utcán – szerencsére az áldozatok mindkét esetben túlélték a támadást.

Sokan el is költöznek Malmőből és más vidéki városokból inkább Stockholmba, ahol jóval kevésbé lehet hallani ehhez hasonló incidensekről. A megkérdezettjeim is mind stockholmi illetőségűek. Arra a kérdésre, hogy ott mennyire félnek a közösség tagjai, Lena és Aron is azt válaszolta, hogy ez nem jellemző, főképp nem közösségi szinten, hiszen jó kapcsolatot tartanak fent a rendőrséggel is, valamint minden zsidó épület magas biztonsági szinten védett. Ugyanakkor vannak olyanok, akik aggódnak, és mint Henrik Salamon elmondta, sokan nem szívesen vállalják fel zsidóságukat az utcán vagy az iskolákban. Saját tapasztalataim szerint is a svéd zsidó közösség nagy hangsúlyt fektet a biztonságra, a stockholmi közösségi központ, ami egyszerre óvoda, iskola, zsinagóga, étterem és még sok minden más egyszerre, például leginkább egy erődre hasonlít kívülről nézve.

A már említett atrocitásoknak jobban kitett malmői közösség például két filantróp nagyvonalú adományából összesen 4 millió eurót fog idén biztonsági célokra fordítani, mivel elmondásuk szerint a politikusok és a rendőrség nem hajlandó teljes körű védelmet biztosítani a közösség számára, ami már zsidó élet fennmaradását is veszélyezteti a városban.

A már említett szélsőjobboldali és radikális muszlim csoportokon túl van még egy másik, az európai zsidó közösségeket is gyakran negatívan érintő jelenség, a szélsőbaloldali Izrael-ellenesség, illetve annak egyik megnyilvánulása, a BDS mozgalom. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban mindenki egyöntetűen kijelentette, hogy a BDS egyáltalán nem erős Svédországban, Lena hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint antiszemita jelenségről beszélünk a mozgalom esetében. Arra azonban rámutattak a közösségi vezetők, hogy nyilvánvaló kapcsolat van az Izraelben és a Közel-Keleten zajló események, és a Svédországban történő incidensek között, amik sokszor az ottani konfliktusok helyi, európai lecsapódásai. Emellett még azért az is megjegyzendő, hogy a humanista ügyek mellett gyakran kiálló Svédország állami szinten hagyományosan nagy kritikusa Izraelnek, a két ország közötti viszony ebből adódóan pedig finoman szólva sem mondható rózsásnak, ami különösen az utóbbi idők hevesebb izraeli-palesztin konfliktusa csak tovább rontott.

Mindezekkel együtt sem állították a közösség képviselői, hogy a svéd zsidók helyzete rendkívül aggasztó lenne, vagy tényleges, rendszeres fenyegetéseknek lennének kitéve. Arra a kérdésre, hogy történt-e velük valamiféle atrocitás, interjúalanyaim elmondták, hogy személyes életükben nem volt részük antiszemita jellegű fizikai támadásban, azonban telefonos és online fenyegetések előfordultak a közösség mostani és korábbi vezetőjével is.

 

There are many ways of being Swedish. Being Jewish is one of them

„Sok módon lehet valaki svéd. Zsidónak lenni egyike ezeknek.”– szól az újonnan megnyílt stockholmi Zsidó Múzeum hirdetésének szövege. És a konfliktusok és problémák felsorolása után itt érdemes is lenne svédországi helyzet pozitív oldalait is részletezni, hiszen azokból is akad, nem is kevés. Ahogy a fenti mottó is jelzi például, a zsidóság a svéd társadalomban teljes elfogadottságnak örvend, az ország életének, kultúrájának és történelmének szerves részét képezi. A svédek határozottan büszkék a zsidósághoz kötődő történelmükre, és ugyancsak nagy becsben tartják minden nemzeti kisebbségüket, így zsidóságot is, ami nagyban hozzájárul az országuk sokszínűségéhez. Lena Posner fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy a 2000-ben alakult Paideia, ami Európa egyik legmagasabb színvonalú judaisztika képzését nyújtja, közösségi aktivisták és kutatók újabb generációit kitermelve, részben állami, részben pedig a svéd üzleti közösség támogatásból jött létre. Emellett az intézményben működő ún. Folkhögskola vagyis „népfőiskola”, ahol felnőttek tanulhatnak különböző tanfolyamok keretében számos témában, a művészetektől kezdve a héber és jiddis nyelvig bezárólag, teljes mértékben állami támogatásból született meg.

 

Vannak pozitív kezdeményezések olyan problémás helyeken is a zsidók és muszlimok közötti feszültség megoldására, mint Malmö. A majd százezres lélekszámú muszlim lakossággal rendelkező városban a helyi rabbi, Moshe David HaCohen – aki ráadásul a Jordán nyugati partján (West Bank) található Tekoa településről költözött a városba három éve – a helyi imámmal, Salahuddin Barakat-tal közösen hozta létre az Amanah névre hallgató projektet. A szó hitet és bizalmat jelent héberül és arabul egyaránt. A programjuk során közösen adnak elő malmői iskolákban a tanulóknak saját hagyományaikról és vallásukról, valamint a két vallás közötti viszonyról, de ezen kívül havi rendszerességgel tartanak Beit Midrash/Madrasa néven közös tanulásokat is, ahol zsidók és muszlimok együtt tanulnak egymás tradícióiról egy-egy adott téma kapcsán. Az Amanah nagy sikerrel működik már több mint két éve, számos iskolába sikerült eljutniuk, a tanulásokra pedig átlagosan több mint százan járnak rendszeresen, ami egy olyan konfliktusos helyen, mint Malmö, különösen jó eredménynek számít.