Köves Slomóval is találkozik Ferenc pápa?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A katolikus egyházfő szeptember 12-én érkezik Budapestre, ahol a Hősök terén részt vesz az Eucharisztikus kongresszus záró miséjén.

Ferenc pápa 

Mint már tudósítottunk róla, a hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután 10 órától fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a zsidó közösségek képviselőit, s mindkét rendezvényen beszédet mond.

A zsidó közösség képviselőin eddig a Mazsihisz vezetőit – Heisler Andrást és Frölich Róbertet – értették a hírforrások.

Neokohn mai, némileg gúnyos hangú kiegészítése szerint a Mazsihisz honlapja elfelejtett arról említést tenni, hogy Ferenc pápa, a római katolikus egyház feje találkozni fog Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával is és Deutsch Róberttel, a MAOIH ortodox hitközség vezetőjével is.

 

[popup][/popup]