Köves Slomó: Hogyan kell emlékezni?

Írta: Köves Slomó - Rovat: Hírek - lapszemle

Amikor holokauszt-megemlékezéseken veszek részt, mindig szegény dédnagyapám, Rónai Samu jut elsőként eszembe.

Köves Slomó

Köves Slomó

Ő volt családunk azon tagja, aki 1919-ben fiatal ügyvédként és ifjú házasként Temesvárra költözött. Nem telt sok időbe, hogy Erdély elcsatolása után morális dilemmával kelljen szembesülnie: hajlandó-e esküt tenni a román királyra, hogy ügyvédi munkáját folytathassa? Samu nagy hazafi volt, visszautasította a román hatalom ultimátumát, és ezzel örökre elvesztette egzisztenciáját, nem tudta tovább űzni hivatását.

Sokszor próbáltam elképzelni, milyen lehetett, amikor 1940 szeptemberében, a második bécsi döntés nyomán, Horthy Miklós vezetésével bevonult a magyar hadsereg Észak-Erdélybe, és a büszke magyar erdélyi zsidóság az ünneplők első sorában köszöntette kis piros-fehér-zöld zászlókkal a bevonuló díszelgő seregeket.

Ott volt talán az én dédapám családja is, és – a Monarchia szép emlékeitől duzzadó kebellel, örömmel konstatálhatták: „nem volt hiábavaló hazafiasságunk”. Hamar rá kellett jönniük, hogy sok minden megváltozott ebben a húsz évben. Egészen más szelek fújnak az általuk annyira szeretett Magyarországon: a befogadás helyett a mindennapok részévé vált a kirekesztés és a jogfosztás, vagyonrablás, a munkaszolgálat, a nemzetből való kitagadás és a gyilkos deportálások.

Amikor erre a történetre gondolok, mindig az jár a fejemben, hogy tulajdonképpen nem is csak az embertelen bánásmód, a kifosztás és fizikai megsemmisítésbe torkolló tömeggyilkosság, hanem a mérhetetlen becsapottság és csalódottság érzése miatt lehetett (lehet) feldolgozhatatlan trauma a holokauszt a magyar zsidók számára. Emlékezni kötelesség. „Emlékezz!” – utasít nem egyszer közös bibliánk. „Záchor!” – szólít fel a tóra. Az emlékezés parancsa azt (is) tanítja számunkra, hogy az emberi történelem összes ellentmondását, feszültségét, mélységeit és magaslatait meg kell küzdeni, a feloldás az emberi cselekvésben és emlékezetmunkában nyerhető el.

Az őszinte, tiszta – és nem szelektív – emlékezés mindannyiunk kötelessége. Hiszen, ahogy az egyes ember, úgy egy egész közösség, egy nemzet életében sem lehet jövőről elmélkedni, ha nem vagyunk képesek a múltról beszélni. Aki nem tud őszintén megküzdeni a múlt sötét árnyaival, az fényesebb jövőt sem remélhet. Emlékezni tehát mindahányunk felelőssége. A felelősség közös, de a feladat merőben más. Hiszen nem lehet ugyanaz a feladata az emlékezés terén a magyar nemzet egészének és ennek részhalmazát képező magyar zsidó közösségnek, a magyar zsidóknak. Annak ellenére sem, hogy mi magyar zsidók, a magyar nemzet szerves részének érezzük magunkat.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner

Címkék:Holokauszt emlékév

[popup][/popup]