Köves Slomó: Csak az (emlékezet)politika?

Mi egy zsidó hitköz(ös)ség feladata? Ennek a kérdésfelvetésnek különös aktualitást ad a zsidó közélet néhány szereplőjének megnyilatkozása Lázár miniszter nagy nyilvánosságot kapott meghívójával kapcsolatban.

Mindig fontos erkölcsi és gyakorlati kérdéseket vet fel a zsidó közösség belső történéseinek a publikálása. A közösség ügyeinek opálos megjelenítése és önmagában foncsortükrön át láttatott jelenléte a nyilvánosságban ezt az alapvető dilemmát nemhogy nem könnyíti meg, de nagyfokú összetettséggel bonyolítja. Ez a dilemma számos érdekes kérdés, vívódás szétszálazásának azonban alkalmat tud szolgáltatni. Mindezek közül is talán a legfontosabb: Mi egy zsidó hitköz(ös)ség feladata? Ennek a kérdésfelvetésnek különös aktualitást ad a zsidó közélet néhány szereplőjének megnyilatkozása Lázár miniszter nagy nyilvánosságot kapott meghívójával kapcsolatban.

Megítélésem szerint, a zsidó hitközség központi hivatása, hogy hitközösség legyen. A vallásgyakorlás életkereteit biztosítsa, és ahhoz minden eszközt garantáló hitközösségként működjön. Zsinagógát tartson fenn, közösséget szervezzen, a zsidó élet alapfeltételeit biztosítva kóser mindennapokat biztosítson, iskolát, oktatási intézményeket hozzon létre az egész közösség javára, ad abszurdum az alapkérdésekben (születés, halál, család, nevelés, szellemi élet etc.) támpontot mutasson a közösség erre fogékony tagjai számára. A hitközség a zsidóság szétszórattatásának elmúlt közel 2000 éves történetében mindig ezeknek és ezekhez hasonló feladatoknak kísérelt meg eleget tenni. Ez egy hitközség ábécéje, ha úgy tetszik álef-bétje.

Ha más egyházról lenne szó, talán ez nem is lenne kérdés. Mindenkinek magától értetődő lenne. Ez a feladatunk, ezért vagyunk. A zsidó hitközség esetében azonban időnként elmosódnak a kontúrvonalak. Zsidónak lenni ugyanis sokszor mást is jelent. Zsidóságát éli meg az is, akit antiszemita atrocitás ér, vagy aki sérelmezi, hogy zsidókkal szembeni atrocitások történetét akarják egyesek megmásítani. Sokak szerint a zsidóság megélésének módja lehet valamilyen kulturális kötődés identitássá formálása is, vagy a holokauszt emlékezete.

Sokan, sokféleképpen élhetik meg zsidóságukat. Azonban a zsidóság különféle megélésének módjai, az identitás reaktív alternatívái nem jelölhetik ki egy hitközség identitását és feladatköreit. Ugyanis a zsidó hitközség hitközösség, amely a fent sorolt feladatok alapján alakítja identitásának mindennapjait.

Ennek megfelelően: nem a zsidó hitközség, hanem a jogvédő civil szervezetek feladata fellépni az antiszemita atrocitások ügyében. Ugyanígy nem a zsidó hitközség, hanem a magyar cionista szervezetek feladata, hogy Izrael-párti tüntetések főszervezőjévé váljanak. Nem a hitközség, hanem a témára szakosodott akadémiai közösség feladata, hogy politikailag motivált történelmi csúsztatásokat korrigáljon. Példának okáért: a tartalmában és esztétikájában elfogadhatatlan Szabadság téri 1944-es emlékmű felállításával szemben sem a zsidó hitközségnek, hanem a nemzet emlékező demokratáinak érdemes a konfrontációt is vállalva tiltakozniuk ahhoz, hogy az ügy ne poshadjon bele valami mindenki számára ellenszenves belterjességbe, hanem az egész nemzet számára fontos kérdéssé válhasson.

Egy egyház, és különösen egy zsidó hitközség, elsősorban egy hitközösségként kell hogy viselkedjen, kell hogy felmutassa magát. Olyanként, amely nap mint nap létével emlékezteti híveit, közösségének meglévő és potenciális tagjait arra, hogy van miért cselekedni, van miért dolgozni. És persze emlékezteti a teljes nemzeti közösséget arra, hogy releváns értékekkel, szilárd értékrenddel és évezredes spirituális elkötelezettséggel kíván hozzájárulni a honpolgárok közösségének ügyeihez.

A holokauszt embertelen pusztítása és az azt követő diktatúra cinizmusa az antiszemitizmus elleni küzdelem (bumfordi) élharcosává és az (emlékezet)politika bármikor előhúzható szószólójává tette az 1951-ben sebtében egy fedél alá kényszerített „hitközségek szövetségét”, a Mazsihisz (jog)elődjét. Az alapító (a kommunista államhatalom) ezen szándéka sem a hitről, sem a közösségről, sem pedig a szövetségről nem szólt. Egyedül hatalmi célok vezérelték. Miért tette ezt? A számtalan lehetséges válasz közül néhány: az egyik legnépszerűbb nézet szerint a hatalom célja az volt, hogy a zsidók mindennel foglalkozzanak, csak nehogy – az autonóm identitást biztosító – hitüket éljék meg. Talán azért, mert a „csak mi tudjuk a biztonságotokat garantálni” szólam így könnyebben alátámasztható volt. Mindeközben pedig – az antiszemitizmus elleni küzdelem leple alatt –könnyebb volt a zsidó hitéletet belülről felszámolni, az emlékezés előtérbe helyezésével pedig észrevétlenül is tudatosítani: a zsidó élet a múlté. A jelennek csak az emlékezés maradt.

Sajnos ezt a koncepciót folytatva, ebbe az irányba cselekedett, manapság inkább sodródik a Mazsihisz.

Ha a zsidó (hit)életnek csak az emlékezés lenne a jelene – és sokan így gondolják az utódszervezetben –, akkor bizony az emlékezet(politika) –bármit jelentsen is az – létkérdés volna. Hiszen ha a kormány(ok) emlékezetpolitikája eltér a mienktől, a zsidó közösség konszenzusától, akkor azzal magát a létünket kérdőjelezi meg.

Ha azonban – és ezt már mi tesszük hozzá – a létünk a zsidó élet mindennapjainak megélésén nyugszik, akkor a külvilággal való kapcsolatunkban, kommunikációnkban, imázsunk alakításában és a mindenkori hatalommal való kapcsolattartásban is ez a kérdés kell hogy a figyelmünk középpontjába kerüljön végre.

Ha a közéletnek a zsidó közösséget közvetlenül érintő ügyeit értelmezzük, négy olyan területet találunk, amely esetében említeni szokás a zsidó közösség nyilvános megnyilatkozásainak kérdését, pedig egyik esetében sem kézenfekvő, hogy mikor és hogyan kell a közösség képviselőinek megszólalniuk:

1 A demokráciadeficit általános kérdései: ezekkel a zsidó közösségnek mint egyháznak nem lehet dolga. Ez pártok és politikailag aktív entitások, önálló, szavazóképes egyének ügye. Személyes politikai meggyőződésünket mint demokratának, természetesen lehetőségünk (és talán kötelességünk) kommunikálni, de ez nem történhet anélkül, hogy ügyelnénk arra, hogy ezt ne mint zsidó hitközségi vezetők, közéleti szereplők tegyük.

A teljes cikk itt olvasható.