Köves Slomó a Mandinernek: az EU-ban egyedül Magyarországon javult a zsidók biztonságérzete

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Köves Slomó Hanukka ünnepének első napján interjút adott a kormánypárti Mandiner hírportálnak. Ebben sok szó esett Tett és Védelem Alapítvány égisze alatt, Kovács András vezetésével végzett, 16 EU-tagországra kiterjedő antiszemitizmus kutatásról. Ennek eredményei szerint Magyarország lakossága az előítéletekkel leginkább fertőzöttek egyike Európában.

Köves Slomó a Mandinernek kifejtette, tizenhat országban végeztek előítéletesség-kutatást, és ennek eredményeit két másik mutatóval: az antiszemita atrocitások számával és a zsidó közösség biztonságérzetéről végzett korábbi kutatásokkal vetették össze.

„A vizsgálat meglepő eredményt hozott. Jelesül, hogy nincs egyenes összefüggés a többségi társadalom előítéletessége és a zsidó közösség biztonsága között. Például Nyugat-Európában a bevallott antiszemita érzület össztársadalmi szinten jellemzően lényegesen kisebb, mint mondjuk Európa keleti felében, így Magyarországon, mégis, ott tízszer, tizenötször több az atrocitás.

Az is figyelemreméltó, hogy hazánk az egyetlen uniós tagállam, ahol javult a zsidó közösség biztonságérzete az elmúlt tíz esztendőben, miközben az összesített előítéletesség tekintetében az első öt-hat között van” – részletezte Köves Slomó.

Szerinte az antiszemitizmus kérdéséhez mindenekelőtt a zsidó közösségek biztonsága szempontjából érdemes közelíteni. Azt pedig, hogy egy érzékeny témában végzett komplex kutatás egy elemét a kontextusból kiemelve clickbaitként, pláne politikai fegyverként használják, kifejezetten károsnak tartja.

A rabbi szerint az átfogó európai kutatás azért is volt fontos, hogy országonként egyedileg meg lehessen határozni, mely eszközökkel kell fellépni az antiszemitizmussal szemben. Ott, ahol az antiszemitizmus biztonság-politikai probléma más eszközökre van szükség, mint ahol inkább a nézetek szintjén van jelen.

Generációs projekt az előítéletesség felszámolása

Azon országok közül, ahol számottevő zsidó közösség él, évről-évre messze Magyarországon történik a legkevesebb antiszemita atrocitás. Mindettől függetlenül nem kis probléma, hogy hazánkban a társadalom 35-40 százaléka azonosul valamilyen szinten antiszemita nézetekkel. Az antiszemita előítéletesség felszámolása generációs projekt, hosszú távú tervezést igényel. Köves Slomó szerint örömteli, hogy a jelenlegi kabinet ennek megfelelően egy stratégia mentén látott munkához ezen a téren.

A Tett és Védelem Alapítvánnyal együttműködve, a magyar kormány régóta foglalkozik a probléma kezelésével, beemelte az Alaptörvénybe és a Btk-ba is a holokauszt tagadásának tilalmát, ez a bírói gyakorlat része lett, bevonta a zsidó szervezeteket az iskolai tankönyvek tematikus felülvizsgálatába, ennek megfelelően változtatott a Nemzeti Alaptanterven is.

Teljes cikk

Címkék:antiszemitizmus, biztonság, Mandiner, zsidó közösség

[popup][/popup]