Kövér: társadalmi egységet az antiszemitizmus elítélésében
Kövér Lászlóval egyeztetett az Európai Zsidó Parlament delegációja.
A küldöttség fő célja a január 15-én már Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkárral, Köves Slomóval (EMIH) és Bodnár Dániellel (TEV) megkezdett egyeztetésen felvetett kérdések áttekintése volt. Ezek közül is kifejezett jelentőséggel bír a gyűlöletbeszéd, közösség elleni izgatás és uszítás törvényi tényállásainak és a hozzátartozó bírósági gyakorlatnak az összetett problémája, áll az EMIH sajtóközleményében.
Az EJP és a EJU küldöttségének vezetői, Joel Rubinfeld és Tomer Orni kifejtették: az elmúlt hónapokban a Parlamentben, a Jobbik képviselői által elmondott, nyíltan antiszemita beszédek parlamenti szankcionálatlansága, illetve az azok ügyében tett feljelentésekre történt ügyészségi elutasítások téves, az egész nemzetre nézve káros üzenetet közvetítenek, mind a társadalom, mind pedig a nemzetközi közvélemény felé.
Kövér László a felvetésre fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a korábban a parlamentben nem tapasztalt megnyilvánulások megakadályozására a kormánypárti többség módosította a házszabályt és kiterjesztette a szankciókat, majd hozzátette: a Fidesz mindent elkövet, hogy társadalmi egységet hozzon létre az antiszemitizmus elítélésében.
A felek egységesen fontosnak vélték, hogy az antiszemitizmus vádja, mint politikai eszköz kikerüljön a mindennapi diskurzusból.
Az egyeztetésen elhangzott: a kormány és a parlament az egyértelmű törvényalkotás és szabályozás szintjén tudná legkönnyebben elejét venni a kérdéssel kapcsolatos félreértéseknek és félretájékoztatásoknak.
A házelnök biztosította a delegációt arról, hogy a jövőben folytatni kívánja rendkívül érzékeny témával kapcsolatos egyeztetéseket.
Az EJP és az EJU négyfős delegációja a napokban számos kormányzati egyeztetést folytat. Így találkoznak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Hölvényi György egyházügyi államtitkárral, Lukács Tamással, a Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnökével, Tarlós István főpolgármesterrel, a Magyar Szocialista Párt vezetőivel, Horvát Csabával, Steiner Pállal és Lendvai
Ildikóval. Megbeszélésen vesznek részt a hazai zsidó közélet legfontosabb képviseleti szerveivel, így az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Chabad Alapítvány, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) képviselőivel, áll a közleményben.