Kovács László és a Csatáry-Képíró ügyek

Kovács László 74 éves.  Egykoron külügyminiszter volt, az Európai Bizottság biztosa, tapasztalt, sokat látott politikus.  Nemrég az ATV-ben nyilatkozott, erről a Szombat is beszámolt.

Szerinte azzal, hogy az izraeli külügyminisztérium behívatta a magyar nagykövetet, és aggodalmának adott hangot a magyarországi antiszemita megnyilvánulások miatt, Jeruzsálem figyelmeztette a magyar kormányt. Arról is beszélt, hogy érthetetlen, miért alkalmazzák hogy a globális kommunikáció korában a kormánypárti politikusok az oly könnyen tetten érhető kettős beszédet. 

Mindez igaz, a baj csak az, hogy ezt éppen az a Kovács László mondja, akinek saját kommunikációjával problémák vannak.  Sokan gondoljuk úgy, hogy a volt külügyminiszter az elhallgatás nagymestere.

1997-ben a háborús bűnökkel gyanúsított Csatáry László Budapestre költözött. Tette azt a magyar diplomácia készséges segítségével. Csatáryról már évekkel korábban tudták Kanadában, hogy feltételezett háborús bűnei miatt ott eljárás folyik ellene, elveszítette kanadai állampolgárságát, nagy valószínűséggel Szlovákiába deportálták volna.

A magyar diplomácia az egykori szadista gettóparancsnok segítségére sietett.  Csatáry magyar útlevelet kapott, és Budapestre menekült.  A külügyminiszter akkoriban Kovács László volt.

Képíró Sándor 48 évig Argentínában élt.  Miután felmerült, hogy onnan az újvidéki vérengzésben való részvétele miatt Szerbiába deportálhatják, szintén magyar útlevelet kapott,  82 éves korában, 1996 májusában Budapesten telepedett le.  

Őt is a magyar külügyminisztérium segítette.  Ügyvédje is megerősítette, hogy a Buenos Aires-i magyar diplomaták megnyugtatták Képírót: nem folyik ellene eljárás Budapesten. A külügyminiszter ismét csak Kovács László volt.

Érdemes idézni Varró Szilvia írásából, az majd öt éve a Magyar Narancsban jelent meg.

„Képíró Sándor 1996-ban települt haza Magyarországra. Ügyvédje is megerősítette: hazatelepülése előtt kint megtudakolta, mire számíthat. Nem mintha bűnösnek érezte volna magát, csak rutinból, szerinte ezt mindenki megtette, akinek valamilyen okból el kellett hagynia az országot. A (szocialista kormány alatti) Buenos Aires-i diplomatáktól azt a választ kapta, hogy jöhet nyugodtan, nincs ellene folyamatban eljárás.

A Külügyminisztériumtól próbáltuk megtudni, igaz-e, hogy az akkori Buenos Aires-i diplomaták azt mondták volna: visszatérhet a hazájába, semmilyen retorzió nem éri. A Külügyminisztérium két nap után egyetlen idős, nyugdíjas férfi nevét adta meg nekünk, aki anno nagykövet volt. Elérhetőséget, az üggyel kapcsolatos egyéb információt nem kaptunk – annak ellenére, hogy a jeruzsálemi Wiesenthal központ vezetője korábban már egy Képíróval kapcsolatos kérdéssort tett fel a külügyminiszternek. Egyelőre nincs válasz arra sem, hogyan tűnhetett el minden Képíróval kapcsolatos dokumentum a magyar irattárakból.”  (Magyar Narancs 2009/44)

A szomszédos országokban másképpen kezelték a hasonló ügyeket.  A háborús bűnökkel vádolt Dinko Sakic-ot 1998-ban deportálták Argentínából Horvátországba.  Ott 20 év börtönt kapott, és a zágrábi börtönkórházban halt meg 87 éves korában.

Kovács úrnak meg kell magyaráznia, hogy mi volt az általa vezetett Külügyminisztérium szerepe a feltételezett háborús bűnösök menekítésében. Hogyan lehetséges az, hogy a súlyos bűnökkel gyanúsított idős emberek Budapesten ágyban, párnák közt hunytak el?  Miért segítette őket a magyar diplomácia?

Ezen sorok írója többször is megkérdezte Kovács urat, aki először megígérte, hogy utánanéz a dolognak, de azóta mélyen hallgat.  Nemcsak én, de a  Los Angeles-i Wiesenthal Központ is érdeklődéssel várja nyilatkozatát ezügyben.

Félreértés ne essék, Kovács úr mostani kettős beszéd  kritikája jogos, de mielőtt a volt külügyminiszter másokat vádol, először a saját tevékenységét iIlene tisztáznia.