Kötelességünk szembenézni a múlttal

 

A minap, csupán kíváncsiságból, begépeltem a „zsidó” szót a Google keresőjébe. A számítógépem egy kattintásra egymillió negyvenezer találatot jelzett. Magam is elcsodálkoztam ezen az elképesztően magas számon, hiszen a magyar zsidóság még a legoptimálisabb felmérések alapján is kevesebb az ország lakosainak egy százalékánál. Mégis, naponta tucatjával hallunk, látunk és olvasunk a magyar zsidósággal kapcsolatos híreket és eseményeket. Sajnálatos módon egyre bővülnek az antiszemitizmussal foglalkozó témák, és a statisztikai adatok a magyarországi zsidó-ellenes érzések erősödésére utalnak. Ez különösen elszomorító 2014-ben, a magyar holokauszt 70. évfordulójának esztendejében, és figyelmeztet bennünket a magyar történeti tudat és a holokauszttal való szembenézés hiányaira. Érdemes lenne megszívlelni a vészkorszak legkiválóbb kutatójának, Randolph L. Braham professzornak a szavait:

„Magyarország más kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan elmulasztotta vállalni annak a felelősségét, ami zsidó közösségeivel történt 1944-ben. Ehelyett csak arra történtek próbálkozások, hogy minden felelősséget a német nácikra, illetve a Szálasi-korszak magyar nyilasaira hárítsanak. Ez persze nem változtat a tényen, hogy a magyarországi zsidók elhurcolására és megsemmisítésére 1944 márciusa és júliusa között – Horthy Miklós kormányzása és a Sztójay-kormány alatt – került sor. Nagyon sok magyar a szíve mélyén sajnálja és szégyelli, ami történt. Többségük – egy dicső, tisztességes és becsületes nemzetkép megőrzése érdekében – mégis szükségét érzi, hogy bagatellizálja Horthy szerepét, és felmentse őt a felelőssége alól. A magyaroknak igenis nyíltan és őszintén szembesíteniük kell magukat saját történelmükkel. Anélkül, hogy tudatában lennének és megértenék azt, mi történt ebben az országban 1918 és 1945, és főként 1944 márciusa és júliusa között, a most felnövő generációk nem lesznek képesek egy valóban szabad, demokratikus államot alkotni. Nem lehet demokratikus társadalmat építeni hazug alapokon”.

Még az ősszel egy Budapesten élő katolikus barátom, egy egyetemi oktató, megkérdezte, van-e a zsidó rabbinikus irodalomban avagy a zsidó vallásfilozófiában valamiféle útmutatás, ami segítheti tanítványait, de egyben az ország lakosságát is, hogy a múlttal szembe tudjanak nézni, és újrakezdve, egy szebb és boldogabb jövőt építhessenek.

A középkori zsidó filozófus, Majmuni Mózes, akit a zsinagóga sasmadarának, valamint könyve után a tévelygők útmutatójának is szoktak nevezni, adja meg a választ. Tanításai alapján egy három lépcsős megoldás tűnik ésszerűnek:

– Megbánás, ami a bűnök felismerésére utal.
– Elhatárolódás, ami a jogtalan és igazságtalan tettek elutasítását jelenti.
– Elhatározás, eltökélt szándék, hogy a múlt bűnei semmilyen körülmények között nem ismétlődhetnek meg.

Októberben a Budapesten megrendezett „Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában” című konferencián elhangzott beszédemben utaltam arra, hogy csak a Majmuni Mózes által javasolt vezérgondolatok keretében lehet sikeres és értelmes jelentéssel bíró a magyar holokauszt 70. évfordulójára való emlékezés. Szerény véleményem szerint csak is így lehet 2014 a nemzeti megbékélés és megbocsátás esztendeje. Talán akkor majd méltán idézhetjük József Attila szavait:

„A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

 

Raj Ferenc a budapesti Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija és a kaliforniai Berkeley Beth El Közösségének emeritus rabbija.