Koszorús és a pesti zsidók

Írta: Karsai László / Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Hende Csaba honvédelmi miniszter emléktáblát koszorúzott. Nincs ebben semmi különös, miniszter, néha kötelessége koszorúzni is. Viszont most beszédet is mondott (az MTI tudósítása szerint), ráadásul olyan beszédet, amely hemzsegett a tárgyi tévedésektől, tele volt durva történelemhamisításokkal.

hende-csaba

Hende Csaba

Hende miniszter szerint Koszorús Ferenc ezredes július 4–5-én kikényszerítette 280 000 magyar zsidó deportálásának leállítását. Ami nem kis teljesítmény – lenne –, még akkor sem, ha Budapesten összesen nem csak kb. 200 000 zsidó élt volna ekkoriban sárga csillagos házakba zsúfolva. De Koszorús semmit sem kényszerített ki, főleg nem a zsidók deportálásának a leállítását. Az úgynevezett VI. deportálási zónából július 6–8. között Budakalászról öt, Monorról három deportáló szerelvény indult az állítólagos hősies Koszorús-féle beavatkozás után. Ekkor deportálták Óbuda, Békásmegyer, Kispest, Újpest és más, főváros környéki városok több ezer zsidó lakóját, összesen 23 909 embert. Az ország más részeiből, főleg a Dunántúlról még elvittek Ferenczy László csendőr alezredes korabeli jelentései szerint július 4–6. között összesen 29 556 zsidót. Július 19-én indult el végzetes útjára a kistarcsai internálótáborból 1230 zsidó.

Az ifj. Koszorús által hosszú évek lankadatlan munkájával terjesztett Koszorús-legendárium mára már egészen elképesztő méretűvé duzzadt. Most már (fogalmazzunk pontosabban: még…) szó sem esik arról, hogy Koszorúst maga Horthy Miklós kormányzó rendelte fel Budapestre.

No nem azért, amit mai hívei állítanak, hogy a deportálásokat leállítsa, hanem azért, mert pár napig azt hitte, hogy Baky László belügyi államtitkár, egyébként régi, kedves szegedi vitéze, nem a fővárosi zsidók deportálására vont össze kb. 3000 csendőrt Budapestre, hanem ellene készül puccsot végrehajtani. Az egyébként teljesen alaptalan pletyka hatására Horthy megparancsolta a csendőröknek, hogy hagyják el a fővárost. A valóságban, ellentétben azzal, amit Hende miniszter állított, Baky semmiféle gestapós segítséggel, semmiféle csendőrzászlóaljakat nem állított fel. Horthy parancsát pedig a hozzá hűséges csendőrök fegyelmezetten végre is hajtották, elvonultak Budapestről. Mire Koszorús és páncélosai bedübörögtek Budapestre, ott már nem voltak csendőrök. Nem érdemes az állítólagos Baky-féle puccsra sok szót vesztegetni. Ha Horthy komolyan gondolta volna, hogy belügyi államtitkára ellene szervezkedik, azonnal meneszthette, lefogathatta, katonai bíróság elé állíttathatta volna. Bakynak a haja szála sem görbült, Horthy még hetekig meghagyta posztján, nyilván azért, mert rájött, hogy csak egy félrevezető pletykát hallott államtitkáráról.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]