Köszönetkoncert a Dohány utcai zsinagógában

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Koncerttel tiszteleg az adományozói előtt a Mazsihisz. Magyarország legjelentősebb zsidó vallási közösség január 11-én vasárnap 16:00 órától elsősorban azokat várja a Dohány utcai zsinagógába, akik a tavalyi év során adójuk 1%-val segítették a munkáját.

köszönetkoncert_nyitoldalA többi történelmi egyházhoz hasonlóan évről évre komoly kampányt folytat az adófelajánlásokért a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Az 1%-okból bejövő támogatások mind összegszerűségükben, mind presztízs okokból fontosak a Mazsihisz számára, a felajánlók nagysága jól tükrözi a Mazsihisz társadalmi támogatottságát, beágyazottságát.

Sajnálatosan tavaly az arra jogosult egyházaknak, valamint a más zsidó közösségeknek juttatott adófelajánlások mértéke általában csökkent. A trendekkel szembemenve a Mazsihiszé viszont szerény mértékben nőtt, ami bizakodásra ad okot Magyarország legjelentősebb zsidó vallási közösségében. Különösen azok után, hogy a Holokauszt emlékév kapcsán a szervezet vezetői nyílt konfliktusba keveredtek a kormánnyal. Talán ezt is feledtetve, a pozitívumok kiemelése miatt úgy határozott a Mazsihisz vezetése, hogy január 11-én a Dohány utcai zsinagóga díszes falai közé hívja mindazokat, akik adóforintjaikkal, illetve más egyéb formában támogatják a közösség működését.

Minden tekintetben sűrű éven van túl a zsidó közösség, benne a Mazsihisz is. Sokan álltak ki mellettünk és segítettek minket, amit év közben nem mindig tudtunk elég hangosan megköszönni. A vasárnapi koncerttel azt hiszem illően tisztelgünk mindazok előtt, akik mellettünk álltak 2014-ben. – mondta Heisler András, Mazsihisz elnök, aki hozzátette még – Szerencsére sok barátunk van, több mint 2000-en jelezték már felénk, hogy velünk tartanak a vasárnapi Köszönetkoncerten.

Répás Péter, az esemény főszervezője elmondta, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel még a Dohány utcai zsinagóga karzatát is megnyitják, igaz innen csak kivetítőn keresztül lesznek láthatók a fellépők az ingyenes koncerten.

A vasárnap 16:00 órakor kezdődő eseményen fellép Benedekffy Katalin és Király Miklós operaénekesek, Neumark Zoltán zongoraművész Kathy Horváth Lajos hegedűművész, Fekete László főkántor, valamint az amerikai Kasai Jnofin jazz muzsikus. De színpadra lép a Liszt Ferenc-díjas Balázs Fecó is, aki mostanában sorra járja az ország templomait, zsinagógáit a zenei és vallási párbeszéd jegyében.

Érdekes műsorszámnak ígérkezik Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza színművészek csak erre az alkalomra színpadra állított Radnóti előadása is. Az est folyamán fellép még a Swing á la Django zenekar, amely különleges zenei produkciójával varázsolja el a közönségét január 11-én vasárnap a 16:00 órától a Dohány utcai zsinagógában.

[popup][/popup]