Köszönet nélkül – Lobbik és aggályok a Sorsok Háza körül

A tavaszra tervezett megnyitó ellenére meglehetősen kevés konkrétumot tudunk a Sorsok Házáról – nemcsak a kívülállók, de a projektben részt vevő testületek is. A közbeszerzéseken azonban osztoznak: itt nemcsak a Terror Háza és környezete, de a kormányzati tendereken egyre sikeresebb óbudai cég is nyer.

Teljes hírzárlattal találkozott lapunk, amikor heteken át próbáltunk hivatalos információhoz jutni a kormány áprilisi megnyitással tervezett, bruttó 6,6 milliárd forintos beruházásáról, a Sorsok Háza – Európai Oktatási Központról (továbbiakban Sorsok Háza). Arra voltunk kíváncsiak, milyen ütemben zajlik a gyermekholokausztot bemutató kiállítás szakmai munkája, mennyire nyitott a Schmidt Mária vezette kutatás, a csaknem negyed éve felállított nemzetközi tanácsadó testület mennyire lát ebbe bele, illetve milyen cégek vehetnek részt a budapesti Józsefvárosi pályaudvarra tervezett beruházásban, amely a jelen állás szerint az utolsó fillérig közpénzből valósul meg. A projektet elindító Miniszterelnökség nem reagált megkeresésünkre, a szakmai munkát koordináló Terror Háza röviden indokolt is („egyelőre nem kívánunk nyilatkozni, ugyanis semmilyen új, a sajtó számára nyilvános és érdemleges információról nem tudunk beszámolni”). A kivitelezésért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs sem reagált, míg a Fiumei úti helyszínt biztosító MÁV a Terror Házához irányított minket, mondván, küldjük oda a kérdéseinket, onnan majd továbbítják a MÁV-hoz, amely majd a válaszokat visszaküldi az Andrássy út 60.-ba, ahonnan „valamikor” mi is megkapjuk.

A kezdetektől Schmidt Máriáig

A nevét idén ősszel kapó Sorsok Háza a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulóján tartott kormányzati emlékév – mely során számos zsinagógát felújítanak, illetve 1,5 milliárd forinttal támogatnak civil megemlékezéseket – legnagyobb beruházása lesz. A kiállítás eredeti ötlete Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) igazgatójáé, aki két éve is gondolt arra, hogy a kevéssé látogatott Páva utcai intézményt jól kiegészíthetné a Józsefvárosi pályaudvaron megvalósuló emlékhely. (Erről a HVG számolt be tavasszal.) Szita – miután megkapta a kormányzati támogatást – a HDKE kutatócsapata mellett bevonta a munkába György Pétert is. Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója áprilisban kezdett el Szitával egyeztetni, akinek már akkor jelezte: egy év kevés idő egy szakmailag alaposan előkészített kiállítás létrehozásához, ezért kisebb volumenű, ám megvalósítható ötleteket javasolt: Gela Seksztajn lengyel festőnek a varsói gettóban készült, gyermekeket ábrázoló munkáit, „2015-re pedig felvetette a Varsói Zsidó Történeti Múzeummal közösen létrehozandó tervet, amelyet az Auschwitzba tartó vonatok kronotopográfiai rekonstrukciójának nevezhetünk” – írta korábban az Élet és Irodalom. György Péter a Narancsnak elmondta: a helyszín több szempontból problematikus (erről később bővebben), viszont van egy olyan adottsága, amely hatalmas lehetőség, mégpedig a Nemzeti Sírkert szomszédsága. Szerinte ha a két helyszínt valamilyen módon összekapcsolnák, az fontos gesztus lehetne – emlékezetpolitikai szempontból is.

Aztán az egészből nem lett semmi: Szita Szabolcsnak e tárgyban kifejtett munkáját még a nyáron megköszönték, szeptember elején pedig bejelentették, hogy a szakmai koordinációt innentől Schmidt Mária történész, a Terror Háza igazgatója látja el. Azt nem tudni, hogy a váltásra azért került-e sor, mert kormányzati részről elégedetlenek voltak Szita munkájával (a HDKE igazgatója nem kívánt erről nyilatkozni), esetleg Schmidt Mária nemegyszer bizonyított érdekérvényesítő képessége érvényesült ismét. Talán az utóbbi: a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként ugyanis épp az a Lázár János irányítja az évforduló beruházásait előkészítő „Magyar holokauszt – 2014”-emlékbizottságot, aki polgármesterként korábban felkérte Schmidt Máriát a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum, illetve Emlékpont megszervezésére. Ebben Schmidt Mária segítségére volt Gerő András történész, illetve a Terror Háza belsőépítészeti terveit, a múzeum kiállításának arculatát és a külső homlokzatot készítő F. Kovács Attila is. (A vásárhelyi kiállításról bővebben: Terror light, Magyar Narancs, 2006. július 20.)

Schmidt Mária kinevezése előtt az akkor még a Holokauszt Gyermekáldozatai Emlékhelyének keresztelt beruházás két kérdést vetett fel. Az egyik a gyerekholokauszté volt: ez nem azt vonta kétségbe, hogy a holokausztnak ne lett volna rengeteg gyermek áldozata, csak azt, hogy érvényes-e kizárólag a gyermekekre fókuszáló megközelítést alkalmazni. „A gyermek mellett talán nem volt ott az anyja?” – jegyezte meg egyik forrásunk. Más továbbment, és azt vetette fel, hogy ennyi erővel lehet külön női vagy férfi, ad absurdum jobb- és balkezesek szempontjából végiggondolt holokausztkiállítást is csinálni. A másik kérdés az évek óta használaton kívüli Józsefvárosi pályaudvar volt, amely egyszerre autentikus, másfelől vitatható helyszín. Tény, hogy 1944-ben, a nyilasok októberi hatalomra kerülése után marhavagonokba zárva deportáltak innen embereket, de ez néhány szerelvény volt. Noha az 1944 májusától júliusáig deportált 450 ezer embert kizárólag vonattal szállították a németeket lelkesen kiszolgáló hazai szervek, a fővárosban más volt a helyzet. Budapestről a németeknek átadott tízezreket jellemzően gyalogmenetben vitték Nyugatra. „Csak néhány deportáló vonat indult Budapestről, köztük november 28-29-én azok, amelyek a semleges államok védőokmányaival rendelkező, ún. védett munkaszolgálatos századokat szállították el. A svéd diplomata, Raoul Wallenberg 28-án, bizonyíthatóan egyetlen alkalommal bukkant fel itt, amikor kimentett a szállítmányból egy csoport svéd védett személyt. Tehát túlzás azt állítani, hogy az épület az embermentés központi helyszíne lett volna. A pályaudvarnak a gyermekek üldözéséhez vagy mentéséhez nem volt köze, egyébként gyermekeket Pestről tömegesen sohasem deportáltak” – mondja Csősz László történész, a HDKE munkatársa.

Vitatott

A teljes cikk itt olvasható.