A kóser vágás betiltását követelték a budapesti metrón
Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz, miszerint vasárnap délután az M2-es metrón két férfi a rituális vágás betiltása mellett kampányolt. Egyikőjük képernyőt tartott maga előtt, amelyen a kóser vágásról szóló film forgott, míg a másik férfi egy táblát mutatott fel.
Egy másik bejelentést is kapott a TEV. Dávid-csillagot festettek egy lámpaoszlopra a budapesti Március 15. téren. A TEV értesítette az V. kerületi önkormányzatot a rongálásról és kérte a szimbólum eltávolítását.
Az antiszemita aktivitás megerősödése Pészah előtt a kóser vágás és a zsidók ellen a gyűlöletkeltők régi szokása.
Mint a TEV korábban jelezte, a Mi Hazánk mozgalom elnöke az „állatok jogainak” ürügyén folytatott zsidó- és muszlimellenes gyűlöletkeltést.
Toroczkai László, a Mi Hazánk nevű antiszemita és rasszista párt elnöke videót tett közzé a YouTube-on „Zsidó és muszlim mészárszékek Magyarországon” címmel. Az „oknyomozó riport” arra igyekszik választ találni, hogy a kóser és a halal vágások során mennyire szenvednek az állatok.
A politikus egy kóser és egy halal vágást végző hazai vágóhidat keresett meg, ám mivel az üzemektől nem kapott választ, belépési és forgatási engedély nélkül látogatott el a telepekre kamerájával, ahol a lap szerint „csodálkozva tapasztalta, hogy a magánterület biztonsági őrei távozásra kérik.”