A szépérzéknek, a biciklistáknak, az autósoknak ez bosszantó, azonban ezen a szakaszon sétálva a megviselt, ráncos és gyűrt kép inkább természetes része az utcának, ahogy a házak sebes homlokzatain is lehet vitatkozni: romantikusak, avagy borzalmasan lepukkantak? Ami nem vitás, hogy ezen a környéken gond nélkül lehetne még világháborús filmeket forgatni, csak néhány cégért kellene kitakarni.
(fotó: Fülöp Máté, hvg.hu)
Dob Essence
Filmbe illő a Dob, és hiába kezdődik a Károly körútnál és ér el a Rottenbiller utcáig, ha valaki a Dob utca esszenciáját keresi, akkor a Rumbach Sebestyén kereszteződéstől a Klauzál térig eső részen találja meg, előtte nem sokban különbözik a Királytól vagy a Dohánytól, utána pedig más Nagykörútba torkolló, majd Városliget felé nyújtózkodó hetedikből nyolcadikba váltó utcától.
Talán az összesajtolt levegő miatt, ami az utca – elenyésző – szélességéből adódik? Vagy mert a hetven év nem elég, hogy kiszellőzzön a történelem? Ez utóbbi esetben nyomasztó lenne itt sétálni. Nem az.
A különbség a többi szomszédos, párhuzamos és merőleges kis utcáktól nyilvánvaló, még akkor is, ha sokszor egy lapon emlegetik a Wesselényit, a Dobot, az Akácfát, a Kertészt, a Királyt. Azon az egy kilométeres szakaszon viszont valami más. Kóserebb? Ha útikönyvekben tudakozódunk róla, a Dob a zsidó negyed (a jewish corner, a Judenviertel, a quartier juif) kellős közepén helyezkedik el. Az 1944-45-ig fennálló 0,3 négyzetkilométernyi budapesti gettó leghosszabb utcája volt, mely a kijelölt határokat tekintve valóban a Rumbachtól a Klauzálig tartott.
