Korrupció miatt vádemelést javasol a rendőrség egy izraeli miniszterhelyettes ellen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az izraeli rendőrség korrupció, csalás és hivatali visszaélés miatt vádemelést javasolt nyomozásának lezártával Jákov Licman egészségügyi miniszterhelyettes, az egyik ultraortodox párt elnöke ellen – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden. 

Jakov Licman

A rendőrség két ügyben keresett bizonyítékokat a politikus ellen. Az egyikben azzal gyanúsítják, hogy előnyöket ígért irodai alkalmazottainak, ha megakadályozzák egy hozzá közel álló tulajdonos éttermének bezárását.

A másikban pszichiátereket arra próbált rávenni, hogy szakvéleményükkel akadályozzák meg az Izraelbe szökött Malka Laufer, egy kislányok molesztálásával vádolt tanárnő kiadatását Ausztráliának, ahol tetteit elkövette.

Licman minkét esetben arra használta a hivatalából adódó előnyöket, hogy tiltott módon véleményük megváltoztatására késztesse az alá tartozó szakembereket. A rendőrség jelentése szerint elégséges bizonyítékot találtak ellene.

Az éttermet, ahol még róla elnevezett fogás is volt, végül erőfeszítései ellenére mégis bezárták, miután súlyos szennyvízkezelési hiányosságokat találtak benne. Többen megbetegedtek az ott fogyasztott ételektől, szalmonella- és lisztériabaktériumot találtak az ételekben az ellenőrök.

A Malka Laufer pszichiátriai vizsgálatával megbízott szakembereket arra próbálta rávenni, hogy értelmi állapotára hivatkozva kiadatásra alkalmatlannak ítéljék a szexuális bűncselekményekkel vádolt nőt.

A rendőrségi bejelentés után Jákov Licman hivatala közleményt adott ki, melyben tagadták az ellene felhozott vádakat, és hangsúlyozták, hogy a miniszterhelyettes munkája során betartja a törvényeket. (MTI, Shiri Zsuzsa)

 

[popup][/popup]