Koronavírus: Drasztikus korlátozások Izraelben
Drasztikus korlátozásokat vezetnek be azonnali hatállyal Izraelben a koronavírus-járvány megfékezésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
A kormány hétfői rendkívüli ülésén jóváhagyta, hogy azonnali hatállyal bezárják a rendezvénytermeket, a bárokat és klubokat, a konditermeket és az uszodákat. Viszont egyelőre látogathatóak maradnak a tengerpartok, a zsinagógák és a vallási tanházak, vagyis a jesivák, korlátozásokkal működhetnek a szállodák, valamint az éttermek – noha az egészségügyi minisztérium ezek bezárását is követelte.
A vendéglőkben maximum húszan ülhetnek a zárt térben, de a teraszokon elhelyezhetnek további harminc embert, és a zsinagógákban legfeljebb 19-en imádkozhatnak vagy tanulhatnak egyszerre.
Az ülésen megvitatták az érintett miniszterek heves ellenkezése mellett a közösségi közlekedés utasszámának korlátozását, valamint a nyári táborok és az iskolák nyári foglalkozásainak esetleges megszüntetését is. A buszokon ezentúl legfeljebb húszan utazhatnak, és csak a negyedik osztályig maradhatnak nyitva a nyári gyermekelhelyezést szolgáló táborok, foglalkozások.
A koronavírus-járvány terjedésének aggasztó adatai nyomán Benjámin Netanjahu miniszterelnök az értekezleten figyelmeztette a minisztereket, hogy “karnyújtásnyira vagyunk a teljes vesztegzártól”.
“Drasztikus intézkedésekre van szükség a még drasztikusabb intézkedések elkerülésére, a gyors és hatékony gazdasági kompenzáció mellett”- mondta Beni Ganz védelmi miniszter, a koalíciós megállapodás szerint másfél év múlva sorra kerülő jövendő miniszterelnök.
“A járvány egyértelműen terjed. Minden nap meredeken emelkedik, és egyre több súlyos betegséget okoz. Jelenleg 90 súlyos beteg van, s számuk négynaponta megduplázódik. Ha most nem cselekszünk, akkor az elkövetkező hetekben több száz, sőt több mint ezer súlyos beteget kell fogadni, ami megbénítja egészségügyi rendszerünket” – hangsúlyozta a kormányfő, aki megígérte, hogy gazdasági segélycsomagot is kidolgoznak a bezárásra ítélt vagy veszteségre kárhoztatott üzletek kárvallottjainak.
Az újabb, drasztikus óvintézkedések már a múlt héten elkezdődtek, de akkor még 50 főben korlátozták az imádkozók számát a zsinagógákban, és ekkora létszámmal engedélyezték a rendezvénytermek nyitva tartását is.
Izraelben vasárnap 817 új vírushordozót diagnosztizáltak 17 752 teszt alapján, ami igen magas, 4,6 százalékos arányt jelent. Jelenleg 11 856 fertőzött van, ami már meghaladja a járvány első hullámának csúcsát. 90-en vannak súlyos állapotban, 32-en lélegeztetőgépen.
A járvány kitörése óta 30 162 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 332. (MTI)