Kormányalakítás hajrájában Izrael
Joáv Galantot kérte fel új kormánya védelmi miniszterének Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök-jelölt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Az új izraeli kormány csütörtökre ígért felesketése előtt Netanjahu megkezdte saját pártjában, a jobboldali Likudban a koalíciós tárgyalások után megmaradt tárcák elosztását.
A védelmi tárcát Joáv Galant egykori tábornok kapta, a kulturális minisztérium vezetésével pedig Joáv Kist bízta meg a miniszterelnök-jelölt. Amír Ohana volt belbiztonsági miniszter lesz az izraeli parlament (kneszet) elnöke.
A kneszet jelenlegi ideiglenes elnöke, Jarív Levin lemond a házelnökségről, és a Likudtól származó, meg nem nevezett források szerint ő lesz az igazságügyi miniszter.
Az idegenforgalmi tárcát Chajim Kac kapja. Egyelőre nem jelentették be a külügyminiszter személyét, noha – legalábbis az első két évben – Jiszrael Kacot vélik a legvalószínűbb jelöltnek erre a hivatalra.
Juli Edelstein volt egészségügyi miniszter és házelnök ezúttal nem ülhet miniszteri bársonyszékbe, és a párt több törvényhozója, köztük David Amszalem és Dani Dannon is elégedetlenségének adott hangot a szerdai Likud frakcióülésen, mert nem kapták meg a vágyott vezető pozíciókat.
Netanjahu új kormányában várhatóan elsődleges fontosságot kap a ciszjordániai zsidó telepek bővítése az ultranacionalista telepespárttal kötött koalíciós megállapodás részeként. (MTI, Shiri Zsuzsa)