Könyv jelent meg a holokauszt jogász áldozatairól Trócsányi: az emlékezés a múltról, de a jövőnek szól

Az emlékezés a múltról, de a jövőnek szól, az emlékezet nem törli el a bűn következményeit, de nélkülözhetetlen a megtisztuláshoz és az újrakezdéshez – mondta az igazságügyi miniszter a Kései főhajtás – a holokauszt jogász áldozatai című könyv bemutatóján a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) dísztermében hétfőn.

Trócsányi László a rendezvényen – Ilan Mor, izraeli nagykövet és Bánáti János, a MÜK-elnök jelenlétében – az igazságügyi kormányzat nevében lerótta kegyeletét a holokauszt magyar jogász áldozatai előtt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy hetvenöt éves adósságot törlesztenek a főhajtással, a kötet megjelentetésével. A könyvben azokról a jogászokról emlékeznek meg, akiknek szembe kellett nézniük a zsidótörvényekhez vezető agitációval, a kirekesztő törvényekkel és intézkedésekkel, majd a deportálásokkal. Szavai szerint a kötetben csaknem ezerhatszáz arc, sors, egyéni és családi tragédia jelenik meg.

A miniszter – aki korábban ügyvédként is dolgozott – köszönet mondott a kötet három szerzőjének, Kovács M. Máriának, aki a kötet szerkesztője is, Buchmüller Péternek és Schweitzer Gábornak a hiánypótló munkáért. Köszönet mondott a Közép-Európai Egyetemnek is, amiért támogatták a könyv megjelenését. A csaknem százhatvan oldalas kötetet akkor adták ki, amikor Magyarország tölti be az IHRA, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség soros elnökségét – említette meg. Arról is szólt, hogy a könyv a kirekesztés története, ugyanakkor a kirekesztéssel szembeni ellenállásról is szól, hiszen a MÜK, a magyar jogásztársadalom a végsőkig ellenállt azon kormányzati és más politikai törekvéseknek, amelyek az 1920-as évek legelejétől kezdve egészen a második világháború végéig ki akarták szorítani a zsidóságot bizonyos hivatások gyakorlásából és magából a nemzetből is. A nemzet egységének – mondta -, külső és belső értelemben egyaránt fenn kell állnia, ez pedig azt is jelenti, hogy olyan nemzetnek kell lennünk, amelyben különbségtétel nélkül bárki, aki kész tenni érte, otthon érzi magát.

Ilan Mor gratulált a miniszter kezdeményezéséhez és köszönetet mondott az íróknak a könyvért, amely a zsidó származású magyar ügyvédek – pusztán származásuk miatti – meggyilkolásáról szól. Szavai szerint a tanulmányban jól végig követhető a folyamat a zsidóellenes törvényektől egészen a megsemmisítő táborokig. A soá nem Auschwitzban kezdődött, hanem sokkal korábban, a zsidóellenes törvények elfogadásakor, amikor teret nyert az antiszemitizmus, amikor az első téglát bedobták egy zsidó kereskedő boltja ablakán – mondta.

Arra is kitért, hogy a könyvben megjelenik a szolidaritás is, amikor az ügyvédi kamara túlnyomó többségében keresztény származású tagjai szolidaritást mutattak zsidó honfitársaik iránt. Felidézte, hogy az 1944. március 19-ei német megszállás után átadták a Gestapónak a zsidó származású ügyvédek hétszáz nevet tartalmazó listáját, így már másnap elkezdték begyűjteni őket. Az igazságügyi minisztérium azonban közbelépett, így a listán csak a K betűig jutottak el – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a könyv “a valódi történet mellett tesz tanúbizonyságot” akkor, amikor próbálkozásokat látnak a holokauszt tagadására, amikor relativizálni próbálják, “amikor újraírnák a történelemkönyveket”, amikor “erre méltatlan embereknek szobrokat állítanak”. A miniszterhez fordulva azt kérte, Magyarországon legyenek büntetőjogi következményei a holokauszt tagadásának, “de ne csak a törvény szövegében, hanem a joggyakorlatban” is.
Bánáti János – az áldozatok egy részének nevét tartalmazó márványtáblák előtt – arról beszélt, hogy a magyar történelem dicső napjai mellett a sötét napokra is emlékezni és emlékeztetni kell, miként azt a könyv teszi. Rendkívül fontosnak mondta Trócsányi László kezdeményezését és támogatását, amely lehetővé tette a széles körű kutatásokon alapuló kiadvány megjelentetését. Azt is mondta ugyanakkor, hogy a bánat és szégyen mellett büszkeségre is lehet okuk azért, mert az értelmiségi szakmák szervezetei közül egyedül az ügyvédek tanúsítottak számottevő ellenállást a zsidótörvényekkel szemben, igaz, az később már kevésnek bizonyult, hiszen “1592 zsidó ügyvéd kollégánk pusztult el munkaszolgálatban vagy deportálásban”. Idézte a minisztert, aki a könyv előszavában azt írta: nem kell félnünk szégyenkezni. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy ügyvédek voltak azok is, akik kiadták a Gestapónak a kamara “zsidó listáját”.
Kovács M. Mária, megköszönve a tárca kezdeményezését és az egyetem anyagi támogatását, egyebek mellett arról beszélt, hogy munkájukkal azt az évtizedes folyamatot akarták feltárni, amely a numerus clausustól a deportálásokig tartott, amikor a német megszállás után “a korabeli magyar hatóságok a zsidóságot egy idegen állam gyilkos gépezetének adták át”. Hozzátette: kötetükkel azt akarják megakadályozni, hogy a holokauszt jogász áldozatai másodszor is áldozatokká váljanak, “egy hamis történelmi emlékezet áldozataivá”.

Bálint Ákos György ügyvéd, túlélő egyebek mellett azt mondta, egyik európai városban, egyik megszállt országban sem fordult elő olyan sok, olyan nagy méretű és olyan eredményes – magán-, egyházi-, vagy külképviseleti – mentőakció, mint Budapesten, ezért Magyarország büszke lehet a fővárosára.