Komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Jobbik?

Írta: Csuhaj Ildikó, Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Az államigazgatásban tevékenykedő tömérdek jobbikos alvó ügynökről beszélt Vona Gábor, aki alelnöke szerint nem úgy értette, de sokak szerint a párt nemzetközi kapcsolatai jelentik a valódi kockázatot.

A Fidesz tényleg ráfordult a Jobbikra. Erre utal, hogy Pelczné Gáll Ildikó, a kormánypárt európai listavezetője tegnap úgy nyilatkozott: felelőtlen a szélsőjobboldali párt, amiért azzal kampányol, hogy ha Brüsszel nem fogadja el az új földtörvényt, akkor ki kell lépni az EU-ból, a valódi választás a szélsőségesség és a Fidesz-KDNP közt van.

jobbikos május 1 fotó Földi Imre Népszabadság

A Jobbik uniós kampányeseménye május elsején (fotó: Földi Imre, Népszabadság)

Persze nem az EP-választás okoz gondot a Fidesznek. Sokkal mélyebben érinti a kormánypártot a Jobbik feltételezett beágyazottsága. Ezzel kapcsolatban Vona Gábor egy januári beszédére emlékeztetnek. A Jobbik elnöke azt közölte, hogy „tömérdek alvó jobbikos ügynök várja a győzelmünket”. (…) „Számtalan szakértő segített kidolgozni a programot, és sok alvó ügynök is van az államigazgatásban, akik egyelőre félnek nyíltan támogatni a Jobbikot, de majd rájuk is számítani lehet”.

Az „alvó ügynök” kifejezés Balczó Zoltán, a párt alelnöke szerint „alapvetően plasztikus” kifejezés, és olyan szakembergárdára vonatkozik, amely már biztosította a szimpátiájáról a pártot, és „mozdulnak, ha kell, ha a Jobbik kormányra kerül”. Személyes a kapcsolatunk velük – nyilatkozta lapunknak –, van lista, de ez nem afféle titkos lista, kódolt nevekkel. Munkatársunknak arra a kérdésére, hogy ezek az „alvó ügynökök” az államigazgatásban, a közigazgatásban, intézményvezetők szintjén, az igazságszolgáltatásban, illetve a rendőrség soraiban találhatók-e, Balczó Zoltán igennel válaszolt, kiegészítve azzal, hogy „szinte minden területen”.

Munkatársunkat ezzel kapcsolatban arra emlékeztették, hogy a kuruc.infón többször jelentek meg „esetleírások vidéki cigánybűnözésről”, amelyek kísértetiesen emlékeztettek rendőrségi jegyzőkönyvekre. Vannak, akik ebből arra következtetnek, hogy a rendőrség „alsóbb szintjein” is lehetnek Jobbik-szimpatizánsok. Többen megemlítették azt is, hogy a Gyulai Törvényszék nevében ítélkező bíró nem látta bizonyítottnak a Szebb Jövőért szélsőjobboldali szervezet feloszlatására irányuló indítványt, amelynek alapja az volt, hogy a Szebb Jövőért félelemkeltő, a romák emberi jogait sértő tevékenységet folytat. Hangsúlyozták ugyanakkor, ezzel nem azt látják bizonyítottnak, hogy Mucsi Erika bíró Jobbik-szimpatizáns lenne.

A kormányoldalon többen állítják: a Jobbik nemzetközi kapcsolatai nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Ezt Balczó Zoltán lapunk kérdésére visszautasította. Emlékeztetett rá, hogy a Jobbik többször is kezdeményezte: a társadalmi szervezetek is tegyék közzé támogatóik névsorát. E ponton érdemes megjegyezni, hogy a Magyar Nemzet csütörtökön arról írt: megélénkült az orosz hírszerzés félig nyílt és titkos információszerző tevékenysége hazánkban az ukrajnai válság nyomán.

A Jobbik semmilyen vonatkozásban nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, körülöttünk minden transzparens – ezt Balczó Zoltán, a szélsőjobboldali párt alelnöke állította lapunknak annak kapcsán, hogy a Népszabadság és a Hvg.hu is arról számolt be: a Fidesz felső vezetésében, illetve Orbán Viktor környezetében, a Miniszterelnökségen is keresik a Jobbik-jelenség ellenszerét.
A miniszterelnök Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesre és Lázár János leendő kancelláriaminiszterre szignálta ki e feladatot, a Hvg.hu pedig úgy értesült, „a dossziék már a fiókban vannak”, a Jobbik külföldi, különösen az orosz kapcsolatai a fideszes pártvezetés szerint akár „nemzetbiztonsági kockázatot” is jelenthetnek. Ami az orosz kockázatot illeti, jóval a választások előtt a Jobbik központi irodája előtt Papp Réka Kinga, a Negyedik Köztársaság szóvivője és Salha Omár, a 4K! alelnöke azt követelte, hogy „a párt fedje fel az orosz energetikai nagyvállalatokhoz, oligarchákhoz és Putyin birodalmi törekvéseihez fűződő kapcsolatát”.

Úgy vélik, a Jobbiknak számot kell adnia arról, miért támogatja a paksi bővítést. „Elfogadhatatlan, hogy miközben a párt egymás ellen hergeli az ország lakóit, cinikus módon, szemrebbenés nélkül támogatja a jövő generációit függőségbe taszító paksi atompaktumot” – mondta Papp Réka Kinga. A 4K! politikusai szóvá tették, hogy miközben a Jobbik szavakban az ország kiárusítása ellen áll ki, ősszel az agresszívan terjeszkedő Gazprom energiaipari óriásvállalat képviselőivel tartott konferenciát Magyarországon. Papp Réka Kinga arra is felhívta a figyelmet, hogy „Vona Gábor rendszeres moszkvai látogatásai során Ivan Gracsovval, az orosz parlament energetikai bizottságának vezetőjével egyeztet”.

A Jobbik válasza az volt, hogy 2009 óta következetesen kiállnak a paksi bővítés mellett, illetve a párt kezdeményezi „egy parlamenti ciklusokon átívelően működő országgyűlési eseti bizottság létrehozását, melynek tagjai értékelik a nemzetbiztonsági szempontból fontos, titkos információkat is”. A bizottság tagjait C típusú nemzetbiztonsági átvilágítás teljesítése után kellene megválasztani – javasolta a Jobbik.

20140501Hazatérés Temploma01FOL

Vona Gábor előadást tart. (fotó: Földi Imre, Népszabadság)

Richard Field amerikai üzletember szerint a Jobbikot Iránból is finanszírozzák. „Az ember csak találgatni tud, vajon honnan szerzi a Jobbik a pénzt médiajelenlétének fenntartására, a több tízezer civil gárdista felszerelésére, ingyenes újságja több millió példányban történő terjesztésére és saját magániskola-hálózatának létrehozására, a Vona Gábor jobbikos európai parlamenti képviselő tulajdonában lévő Barikád! című lapra, valamint olyan, közismerten antiszemita weboldalakra, mint például a Kuruc.info, amelynek a szerkesztője a pletykák szerint nem más, mint a Jobbik EU-s zászlót elégető politikusa, Novák Előd. Néhány hónappal ezelőtt a Jobbik havonta kétmillió példányban kezdte el terjeszteni hírlevelét. A pletykák szerint a párt több millió euróra rúgó illegális politikai adományt kapott az iráni kormánytól” – írta Richard Field.

A teljes cikk itt olvasható.

Címkék:Jobbik

[popup][/popup]