Kolozsvári Zsidó Napok – október 24-27. között

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Ötödik alkalommal rendezik meg a Kolozsvári Zsidó Napokat.

Október 24-én, csütörtökön este héttől a Belvárosi Unitárius templomban Malek Andi Soulistic – Yiddish Swing koncerttel nyílik meg hivatalosan az eseménysorozat. Az 1930-as évekig nyúlik vissza a számok gyökere, amikor a minnesotai Andrews Sisters először swingesített egy jiddis dalt – írja a maszol.ro.

Pénteken délután Nógrádi Gergely budai főkántor, a „zsidó Pavarotti” lép fel. A Tranzit házban szervezett koncertjén a 20. század legszebb magyar-zsidó slágerei közül ad elő, Teszter Nelli zongoraművész kíséri. Ugyanaznap este 19.00 órától a Bulgakov Kávéházban Szántó T. Gábor új, Európa szimfónia című regényét mutatják be. Főszereplője az erdélyi román–magyar családban nevelkedő zenész fiú, András, aki a hidegháború és a Securitate árnyékában, s egy határokon átívelő szerelem vonzásában válik felnőtté Kolozsvár és Nyugat-Berlin között. A szerzővel Balázs Imre József irodalomtörténész, költő beszélget, közreműködik Veress Gáspár zongoraművész.

Szombaton Janovics Jenő színházigazgató, filmgyáralapító emlékére délelőtt tíz órától sétát szerveznek, délután háromtól pedig némafilmes munkásságát eleveníti fel Zágoni Bálint rendező, forgatókönyvíró, producer, Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész, utóbbi a korból fennmaradt két kolozsvári némafilmet, a Fekete Mihály által rendezett Mételyt és a Világrémet kíséri zongorán. Az esemény helyszíne a Bulgakov Kávéház.

 

Ismét zsidó napok Kincses városban!

Neves fellépőkkel, színvonalas kulturális programokkal és különleges művészi produkciókkal várja régi és új közönségét az 5. Kolozsvári Zsidó Napok 2019. október 24-e és 27-e között. Lesz regénybemutató, történelmi városnéző séták, irodalmi és filmes megemlékezés, s természetesen sok-sok zene sok-sok műfajban: jazz, swing, klezmer és számos jiddis örökzöld!

Este héttől Laczkó Vass Róbert és Szép András a Vallásszabadság Házában lép fel Kányádi Sándor emlékére összeállított A néma hang, amit ki kell ejtenünk című előadásával, amelyen többek között a máramarosi zsidó népköltészet szólal meg Kányádi magyar fordítása alapján megzenésítve.

Vasárnap három órakor Sipos Dávid vezet várossétát a kolozsvári zsidóság életének egykori helyszínein. A túra a Párizs utcai régi zsinagógától indul. Este héttől a Sabbathsong Klezmer Band örömzenél a Tranzit Házban, koncertjükön hászid, jiddis, izraeli dalok, hóra, örmény dallam, arabos hatás, jazz, keringő, roma muzsika egyvelege szólal meg. A Budapesti Zsidó Kulturális Fesztivál rendszeres fellépői először látogatnak Kolozsvárra.

Az 5. Kolozsvári Zsidó Napokat a Kolozsvár Társaság, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Határtalan Kultúra program szervezi Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Tranzit Alapítvány, a Bulgakov Kávéház, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, a Kolozsvári Zsidó Hitközség és az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közreműködésével.

Az esemény honlapja és eseményei a facebookon.

[popup][/popup]