Kőkemény mondatok: így ír az arab sajtó az Iszlám Államról

Írta: izraelinfo.com - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A nizzai teherautós tömegmészárlás, a würzburgi fejszés támadás, az ansbachi öngyilkos merénylet és a roueni papgyilkosság után ismét felharsant a kórus: az iszlamista terroristáknak semmi közük az iszlámhoz, a szélsőségesek csak egy maroknyi kisebbséget alkotnak a muszlimok körében, a békés hívek elítélik a támadásokat, és nem is szabad felvenni az iszlám közegének felelősségét, nehogy iszlamofób hangulat alakuljon ki.

iszlam_allam

“Mások bandái miért nem követnek el hasonló szörnyűségeket, mint a mi bandáink?” – kérdezik már az arab sajtóban is.

Létezik azonban egy Közel-Keleti Médiát Kutató Intézet nevű szervezet, angol rövidítése alapján MEMRI, amely rendszeresen szemlézi az arab médiát. A mostani támadások után készített összeállításukból kiderül, hogy az iszlám világból is egyre többen vetik fel az iszlám felelősségét a terrorizmusban. Kiemeltük a szerintünk legtanulságosabb mondatokat.

Khaled Al-Hroub, palesztin, Al-Hayat (London):

„Már nem működik, hogy újra meg újra elismételjük, hogy a terrorcselekményeket elkövető bandák nem minket képviselnek, mert felmerül a kérdés: mások bandái miért nem követnek el hasonló szörnyűségeket, mint a mi bandáink? Milyen kultúra, oktatás, atmoszféra biztosított táptalajt ahhoz, hogy ezek a bandák kinőjenek és leírhatatlan bűnöket kövessenek el? (…)

Milyen kép alakul ki bennünk a nem muszlimokról, ha azt halljuk, hogy minden héten hitszónokok ezrei fohászkodnak Allahhoz, hogy a nyomukat is tüntesse el a Föld színéről?  Ha gyermekeink elé nap mint nap olyan szövegeket tesznek az iskolákban, amelyek lekicsinylő és megvető színben tüntetik fel a nem muszlimokat?”

Sa’id Nasheed, marokkói, Al-Arab (London):

„Az iszlám világ alapvető problémája, hogy nincs elég bátorságunk, hogy feltegyük a legfontosabb kérdést: honnan tettünk szert arra a képességre, hogy ennyire sértődöttek és gyűlölködőek legyünk, hogy ennyire semmibe vegyük az emberéletet, és ilyen vérontásokat kövessünk el? Nemcsak a bátorságunk hiányzik e kérdés megválaszolásához, hanem az önbecsülésünk is ahhoz, hogy ne állandóan másokat hibáztassunk. (…)

A takfiri (dzsihád) ideológiája, ami sok arab és muszlim országban polgár- és vallásháborúk sorához vezetett, most a nyugati világ városait fenyegeti, és emiatt mindannyian a vádlottak padjára kerülünk. De mit tettünk voltaképpen, hogy ezeket a nézeteket száműzzük a fejekből?Más vallású értelmiségiek, médiaszemélyiségek, politikusok kötelességüknek érzik, hogy küzdjenek a szélsőségeseik ellen. Mi mit tettünk a mi szélsőségeink ellen?”

Amr Hosny, egypitomi, Al-Tahrir (Egyiptom):

„Amikor egy muszlim szélsőséges elkövet egy bűnt, mindig vannak, akik elkezdenek sikoltozni, hogy mindennek semmi köze az iszlámhoz, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezek az ideológiák nem elvont entitások, hanem annak a kultúrának a tükrében eresztenek gyökeret az emberek gondolkodásában és viselkedésében, amely meghatározza a másokhoz fűződő kapcsolataink természetét. A mi nemzedékünk iszlám társadalmai, különösen az arab társadalmak egy olyan erőszakos iszlámot építettek fel, amelynek hívei vallásuk megsértésére hivatkozva képesek lemészárolni mindenkit, akik nem ért egyet velük, miközben ők maguk a saját érzékenységükön kívül senki másét nem veszik figyelembe.”

Tovább a teljes cikkhez

[popup][/popup]