2015. április 16-án (csüt.) 17 órakor a kiskunhalasi Közösségek Házában (Sétáló u. 8.) filmvetítéssel és beszélgetéssel egybekötött megemlékezés lesz holokauszt áldozataira.
Kiskunhalas Város Önkormányzata, a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség és a Halasi Média és Kultúra Kft. közös szervezésben lehet őszintén beszélgetni a tragikus emberüldözésről. Egy holokauszt túlélővel forgatott dokumentumfilmmel kívánják a felhívni a figyelmet az 1944/45-ös magyar sorstragédiára a szervezők. Minden emlékezőt várnak!
Laló – magyar dokumentumfilm
A film hőse ‘Laló’, Erdélyi Lajos Marosvásárhelyen született. A XX. század mindkét diktatúráját megélte, mindkettőt megszenvedte, szerencsére mindkettőt túlélte. Laló páratlan intellektussal és nyitottsággal, kiváló elbeszélő képességgel megáldott ember. Elbeszéléseiből kirajzolódik előttünk egy eltűnt világ, melynek alappillére volt a többes identitás, a másság elfogadása, a kisebbségek együttélése. Mérlegel és értékel, ritkán ítélkezik. Élete első 16 évének eseményeit – Marosvásárhely, holokauszt, hazatérés – önmagában és összefüggéseiben is analitikusan vizsgálja, miközben személyes történeteivel élményszerűvé teszi mindezt a hallgatóság, a nézők számára. (port.hu)
A film hőse 'Laló', Erdélyi Lajos Marosvásárhelyen született. A XX. század mindkét diktatúráját megélte, mindkettőt megszenvedte, szerencsére mindkettőt túlélte. Laló páratlan intellektussal és nyitottsággal, kiváló elbeszélő képességgel megáldott ember. 2010. február 3. szerda, 17:30 óra rendező/director: Jávor István, ö/i: Gyárfás Katalin, szerk/edit: Jávor István, rip/rep: Szamarasz Daphne, Buda Júlia, Szőnyi Andrea,…
Március 23-án öt éve annak, hogy szinte minden nap emlékezünk Erdélyi Lajosra, Lalóra. 90 évesen hagyott el minket. Úgy halt meg, ahogy kívánta, gyorsan, iróniájával szólva, irigyelheti magát. Levelei, írásai, amiket ránk hagyott, most kerülnek felszínre, a hagyaték rendezése közben. Mint kincseket, fedezzük fel élete munkásságát, a több mint fél…
A Clio Intézet és Budapest Főváros Levéltára 2022. október 19-20-án rendezte meg A magyar holokausztkutatás legújabb eredményei című konferenciát. A kétnapos, harminc előadó részvételével zajló rendezvényt a holokausztkutatás egyik legmeghatározóbb alakjának számító Randolph L. Braham emlékének szentelték. A történész születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett tanácskozásnak az volt a célja, hogy…
Tíz éve még senki nem akadt Erdélyben, aki az itteni magyar zsidóság identitásáról beszélt volna. Mára elkészült a Szombat folyóirat erről szóló lapszáma. Forrás: Transindex A Szombat magyarországi zsidó politikai és kulturális folyóirat tíz éve készülő, az erdélyi magyar zsidóságot bemutató lapszáma volt a tegnap este Kolozsváron, a Tranzit Házban megszervezett…
Erdélyi Lajos a minap Marosvásárhelyen Pro Urbe Díjat kapott fotográfus Kettős kisebbségben című tárlatát az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar fotográfus nyitotta meg. Az alábbiakban a megnyitó szövegét olvashatják. Tisztelt megjelentek, kedves fotográfiát és Erdélyi Lalót szerető közönség! Legelőször is szeretnék bocsánatot kérni, Lalótól és Önöktől, hogy…
Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Nagykőrös, Szolnok A Mazsihisz közép-magyarországi régiója egész Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Pest megye déli részéből áll. Bár a régiónak nem része Heves megye, Róna Tamásnak, a régió rabbijának szolgálati területébe Hatvan is beletartozik. A régió actio radiusa mintegy hat-hétszáz ember – tudtuk meg Feldmájer Péter regionális elnöktől, egyben…
In "Hagyomány"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.