Kis híján rátámadtak a ZSVK küldötteire – Gyorsított eljárásban ítélték el őket

Írta: mti - Rovat: Hírek - lapszemle

Gyorsított eljárásban ítélték el zsidózás miatt két társával együtt V. Dávidot, aki emiatt még az érettségit is lekéste – számol be a Blikk. A három fiatal hangosan mocskolta a Zsidó Világkongresszusról a Kempinski Hotelbe hazatérő vendégeket.

Az egyik fiatalember, M. Gábor karlendítéssel fogadta a vendégeket, majd azt üvöltötte: „Sieg Heil!”. E. Gábor és V. Dávid a csoport után futott, és azt skandálták: „Shalom, shalom, a zsidókat kivasalom!”.

M. Gábor három év letöltendő börtönbüntetést kapott, mert korábban egy másik ügy miatt próbára bocsátották. V. Dávidot és E. Gábort két év börtönre ítélték, három évre felfüggesztve – tudta meg a Blikk.

A lap többször is kereste az ügyben a Fővárosi Törvényszéket, de nem kaptak választ arra, hogy az ilyen ügyeket gyakran tárgyalják-e sürgősséggel.

A Blikk információját Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette a Kossuth Rádiónak Krónikájában – írta később az MTI.  Az elsőrendű vádlott (akit korábban kábítószerrel visszaélés miatt bocsátottak próbára) fellebbezett az ítélet ellen, az ő ügye a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

A Krónikában elmondták, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda civil ruhás munkatársainak közbelépése akadályozta meg, hogy a vádlottakkal lévő 10-20 fős csoport fizikailag is bántalmazza a külföldieket.

[popup][/popup]