“Kirekesztőből kirekesztett lettem” – Szegedi Csanád a múltjáról és zsidó származásáról

Szegedi Csanád szerint “vannak, akiknek életükben kell újjászületniük”. A Köves Slomó felkeresése óta először nyilatkozó egykori Jobbik-alelnökkel, Oberlander Baruch rabbi jelenlegi tanítványával erről az újjászületésről beszélgettünk, arról, hogy ki volt előtte, és kivé lett utána.

 

Magyar Narancs: Mit tudott, mit gondolt a családja történetéről azelőtt, hogy kikerülhetetlenül szembesült volna anyai ági zsidó származásával?

Szegedi Csanád: Kisgyermekkorom óta nagyon szerettem az érdekes történeteket, legendákat, élveztem, ha valamelyik nagymamám vagy a szüleim családi történeteket meséltek. Sajnos, a nagyapáimat már nem ismerhettem. Apukám anyukája egy majdnem ezeréves székely-magyar arisztokrata család leszármazottja, a felmenőim részt vettek a szabadságharcokban, sok híres csatában. Márta nagymamám pár éves koromban megmutatta a családi címereinkről készült fényképet, és mesélt kúriáról, cselédekről, nemesi életről. Amikor kérdeztem, hogy hova lettek a földjeink, az állataink, a családi vagyon, azt válaszolta, hogy “elvették a kommunisták”. A családunk ezen ága őrizte a székely származástudatát, így minden érdekelt minket, ami Erdélyben zajlik. Természetesen azt is megkérdeztem, hogy miért a románok irányítják Erdélyt, és egyből elérkeztünk Trianonhoz is. Már 7-8 évesen összeállt a kép, hogy a kommunisták és a románok “rossz emberek”, és Trianon a legnagyobb igazságtalanság. Mindeközben édesanyám anyukájával, Magdi nagymamával is nagyon jó kapcsolatom alakult ki. ‘ nem beszélt annyit a saját családja történetéről, ellenben hihetetlenül sokat törődött velünk. Még kisgyerekkoromban elmesélte, hogy nevelőszülők nevelték fel. Mindig szűkszavú volt, amikor vele beszélgettem a családról, de gyermekfejjel betudtam ezt annak, hogy ő már elég öreg (1919-ben született), és az ő családja nem annyira érdekes. Nem volt olyan nyílt, mint a másik nagymamám, amit utólag teljesen megértek.

 

MN: Volt szó a családban bármilyen vonatkozásban a zsidóságról?

SZCS: Apukám fafaragó népi iparművész, sokat sürögtem-forogtam én is favágók, népművészek között, ahol elcsattant egy-két zsidózás, de csupán amolyan élcelődő megjegyzések voltak. Ezekből a rosszízű poénokból csak arra következtettem, hogy a zsidó az valami ciki dolog lehet. Nyolcéves lehettem, amikor a házunk előtt kiabáltak arra járó fiatalok, és anyukám mondta, hogy nézzem meg az ablakból, kik azok. Én visszatérve a konyhába azt mondtam: “Nyugodj meg anya, csak ordibálnak a zsidók.” Odalépett, és első indulatból felpofozott. Azt mondta, hogy soha többé nem szeretne ilyet hallani tőlem. Én akkor nem értettem ezt a hirtelen reakcióját. Arra gondoltam csupán, hogy nem illik ilyet mondani. A politika elég hamar betette a lábát a családunkba. Hétévesen végignéztem Nagy Imre újratemetését, majd Ceausüescu kivégzését, tudtam, hogy a szüleim kire szavaznak az első szabad választásokon. Apukámat akkor láttam először sírni életemben, amikor vigyázzban álltunk ’89-ben a tévé előtt, és énekeltük a Székely himnuszt. Apukám ki is ment Temesvárra, hogy adományokkal segítse az ottani magyarokat. A gimnáziumban csak vicceltünk a “zsidózással”, nem volt közvetlen tapasztalatunk, de természetesen már akkor is hallottunk összeesküvés-elméleteket. Minden csütörtökön megvásároltam a Magyar Fórumot, amely egyfolytában a Tel-Aviv-London-New York-tengelyről írt. Csurka vezércikkeit majdnem mindig elolvastam, és tagadhatatlan, hogy hatással volt rám az ő antiszemitizmusa.

MN: Hogyan talált el a Jobbikba?

SZCS: 2001-ben Budapestre kerültem egyetemre, akkorra elkötelezett jobboldali voltam. A Jobbik már akkor működött ifjúsági szervezetként. Elmentem egy előadásukra, de ennél többet nem foglalkoztam velük, a Fidelitas tagja lettem Újpesten. Szórólapoztunk, kopogtatócédulát gyűjtöttünk, továbbképzőkre jártunk. Orbán Viktor nagyon szimpatikus volt politikusként, emberként és miniszterelnökként is. Tehetséges politikusnak tartottam és tartom ma is. A 2002-es választás hatalmas csalódás volt számomra. A Fidesz nem várt veresége, a MIÉP és az FKGP kiesése a parlamentből együttesen erőteljesen a radikalizmus irányába fordított. Politikai értelemben nagyon türelmetlenné váltam. Elegem volt abból, hogy csak szórólapokat osztogattunk, többet akartam tenni. Többé-kevésbé ismertem a Jobbik alapembereit, és tetszett az új kezdeményezés. 2003-ban, a párt alapításával egy időben léptem be. A holokauszt nem érdekelt, nem tartottam a magyarság sorstragédiájának, aztán később keservesen szembesültem a valósággal. Izrael sem érdekelt nagyon, azt gondoltam, hogy messze van. Soha nem voltam palesztinok melletti tüntetésen sem, úgy voltam vele, hogy egyik kutya, másik eb. Később a Jobbikban ez egy picit megváltozott, mert volt olyan elnökségi tag, aki kerek perec kijelentette, hogy nem lehet zsidó a párt tagja, és én akkor tudtam azonosulni ezzel a gondolattal.

Úgy voltam az antiszemitizmussal, mint egyesek a cigarettázással: tudja az ember, hogy nem egészséges, de ha bekerül egy olyan társaságba, ahol mindenki cigarettázik, akkor ő is rágyújt, mert trendinek gondolja. Aztán irtó nehéz leszokni róla. Nem zavart az antiszemitizmus. Visszagondolva, világosnak tűnik, hogy a zsidósággal kapcsolatos ellenérzésekre való hajlamot Csurka írásai alapozták meg nálam. Hozzátenném, hogy sokkal több embernek van zsidó vagy roma felmenője a Jobbikon belül, mint gondolnánk. Lehet, hogy nem is tudnak róla, de vannak. Volt olyan szakpolitikus, akinek a nagymamája akkor mondta el, hogy a nagypapa zsidó volt és a munkatáborokat is megjárta, amikor az én ügyem felszínre került. A párt sajtóosztályáról egy srác azzal “vigasztalt”, hogy az egyik nagypapája cigányprímás volt, de ezt csak nekem mondja el. Hihetetlen sok kibeszéletlen családi történet van ebben az országban. Amikor én szembesültem megkérdőjelezhetetlenül a zsidóságommal, akkor azt hittem, hogy ilyen nincs, de tavaly ősszel odajött egy fickó a zsinagógában, hogy ő 45 évesen tudta meg, hogy zsidó, és azóta számtalan ilyen történetet hallottam. A saját történetem megtapasztalása persze azt is megtanította velem, hogy mennyire abszurd embereket a származásuk alapján megítélni.

MN: Mi volt az első jel, mikor fordult meg először a fejében, hogy talán zsidó lehet?

SZCS: Vannak tudatos és tudat alatti folyamatok az ember életében. Utólag biztos vagyok benne, hogy tudat alatt fiatal korom óta foglalkoztatott ez a kérdés nagymamám és anyukám indirekt jelzései, és apukám zsidósággal kapcsolatos paradox, ellenszenves kiszólásai miatt. Tudatosan sosem foglalkoztam a zsidósággal a családom vonatkozásában. Sőt azt is megkockáztatom, hogy a tudat alatti identitáselutasításom és a lelki kompenzáció vezetett némiképp a szélsőjobboldalra az egészséges hazafias érzelmeken túl. A pletykák már 2010-től elkezdődtek, de ez nem volt ritka, hiszen Morvai Krisztina férje zsidó származású volt, és az interneten még Vona Gábor állítólagos bármicvó papírját is közzétették. 2011 karácsonyától tudom, hogy a nagymamám nevelőszülei zsidók voltak. 2012 húsvét környékén volt egy nagyon hosszú beszélgetésem nagymamámmal, aki elmesélte, hogy az őt örökbe fogadó mostohaapukája és a nagymamám édesanyja testvérek voltak, vagyis a dédnagymamám zsidó volt.

A teljes cikk itt olvasható.