Kinyitnak a zsinagógák Magyarországon
A világszerte és itthon is tapasztalható járványügyi enyhítések az egyházi/vallási életben is éreztetik hatásukat. Május 30-án kinyithatnak azok a budapesti zsinagógák, ahol szabad téren tudják megtartani a szertartást. Ilyen helyszín lehet például a Dohány utcai zsinagóga és az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetem zsinagógája.
Mindezt Heisler András mondta el a Zsidó Közösségi Fórum találkozóján. A Sávuot ünnepén tartott Mázkir – a halottak emlékéért tartott szertartás – sokaknak fontos, ezért választották ezt a dátumot.
A Mazsihisz döntött arról is, hogy június 5-től nyithatnak meg országszerte a zsinagógák, de be kell tartaniuk a megfelelő egészségbiztonsági protokollt.
Csak minden negyedik székre lehet majd ülni, ezért azokon a helyen, ahol sokan szoktak együtt imádkozni, előzetesen kell regisztrálni, és ha betelik a létszám, akkor a további jelentkezőket más zsinagógákba irányítják át.
*
Tegnap írtunk róla, hogy elsősorban katolikus körök nyomására Franciaországban is újraindul a vallási élet, de a francia főrabbi fenntartásának adott hangot.
Haim Korsia, francia főrabbi szerint “veszélyes lenne” egyelőre megnyitni a zsinagógákat.
“Semmi nem változik. Nem fogunk a zsinagógákba rohanni. Továbbra is az élet védelme a legfontosabb, csak akkor fogunk elemezgetni, ha már biztonságos az egészségügyi helyzet. És ehhez még meg kell várni a karantén feloldásának következményeit” – hangsúlyozta a főrabbi.