Kiengesztelés, megengesztelődés, megbékülés – mivel és kivel?
Szükség van-e a holokauszttal összefüggő keresztény bűntudatoldáshoz a zsidóság olyan bevonására, mintha a zsidó, illetve zsidónak minősített embereknek e tekintetben szintén lenne kiengesztelni valójuk?
Röhrig Géza, a beszélgetés egyik résztvevője
A kérdést külön is aktuálissá teszi, hogy a benne megfogalmazott igénynek való megfelelést éppen most szorgalmazták újra, mégpedig harsányan, sőt tapintatlanul, hiszen közvetlenül a Rós Hásánával kezdődött megtérés tíz napját záró Jóm Kippur után cselekedték…
Megint nem zsidók és zsidók közötti „kiengesztelődésről” beszélnek némely entellektüelek: Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Egyházügyi Munkacsoportjának rendezvénye (Budapest, Loyola Cafe, 2015. október 12., 18:00–20:00; meghívott vendégek: Röhrig Géza író, zenész, a Saul fia c. film főszereplője és Sajgó Szabolcs, jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója). Felhívásukban így invitálnak: „…a kiengesztelődés lehetőségeit keresve. A XX. század véres örökséget hagyott ránk, magyarokra és Európa népeire. Közös, jövőbe mutató felelősségünk, hogy a fájdalmakat és a traumákat orvosoljuk. Túl sok feladat vár ránk ahhoz napjaink Európájában, hogy a múlt árnyai visszahúzzanak. Istennel és embertársainkkal kiengesztelődve lehetünk készek nemzetünk és tágabb környezetünk megújítására. Ezért egy beszélgetésre hívunk minden kedves érdeklődőt, ahol a traumáinkra a hit fényében keressük a válaszokat.” Érdemes idézni egy, a Facebookon verbuváló további bejegyzésükből is: „A beszélgetésre hangolódáshoz szeretettel ajánljuk a következő összefoglalót, amely a Saul fiáról alkotott véleményeket összegzi egy hívő szemszögéből: >Véleményem szerint éppen a Saul fiában láthatjuk isteni nézőpontból a holokausztot. Közvetlen közelről. Ebből meríti a film a megrázó erejét. Ahogy ott volt a Golgotán, ahogy ott volt az Andrássy út 60-ban, úgy ott volt a gázkamrákban is.< (…)” Nem állom meg közbevetett gyorsreflexió nélkül. 1/ Jesua/Jézus választhatott. A gázkamrákba hajtottak nem. Tehát semmiféle analógia nincs itt. 2/ Az „Andrássy út 60” (a magyar államszocializmus despotikus szakasza) és a „gázkamrák” (holokauszt) egy sorba helyezése, s ekként óhatatlanul is azonos súlyúnak tételezésük komoly történelmietlenség.
Mi ez a makacs értelmetlenség? És értetlenség… Mivel „engesztelődjék ki” a zsidó gyökereit vállaló ember? Talán a holokauszttal? Netán az Izrael-ellenességbe csomagolt, a zsidókat zsidóságukra hivatkozva gyilkoló antiszemitizmus támogatásával? A feladvány óhatatlanul vezértéma azon a fórumon, ahol az egyik meghívott szereplő egy ismert zsidó, a másik meg egy szintén ismert katolikus személyiség, és az ún. kiengesztelődés lehetőségeit vizsgálják. Rossz válaszokba viszont labilis identitású zsidók, közöttük nevesek is, szintén belesodródhatnak. A kognitív disszonancia csapdáiba esve. Szerencsére erős önazonossággal megoldható, hogy akár a legborzalmasabb rettenethez vagy legfájóbb tragédiához könyvelő, jegyző (értsd: se nem jóváhagyó, se nem belenyugvóan tudomásul vevő) attitűd legyen a reflexiónk: a harag, a keserűség által el nem uralt élet érdekében, amelyben a soha véget nem érő gyász a helyén van.
