Arieh Warshelnek, az egyik idei kémiai Nobel-díjasnak el kellett hagynia a kibucot, mert kémiát akart tanulni a haifai Technion műszaki egyetemen – írta csütörtökön az izraeli Maariv című lap.
Warshel a Szdé Nahum nevű kibucban született és nevelkedett, szülei néhány évvel ezelőtti haláláig rendszeresen látogatta is a közösséget, amely a legrangosabb tudományos elismerés után már megbocsájtotta neki egykori bűnét, hogy a hadseregből való leszerelés után mindenáron kémiát akart tanulni.
A neves tudós 51 évvel ezelőtt azért kényszerült elhagyni a kibucot, mert nem támogatták egyetemi tanulmányait, mondván az “nem hasznos a közösségnek”. Úgy vélték fölösleges luxus, mert eredményeit nem alkalmazhatták az akkor még elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó településen. Miután nem szavazták meg taníttatását, Warshel elköltözött, saját erejéből végezte iskoláit, majd a Weizman Intézetben doktorátust szerzett.
A kémiaprofesszor Izraelben a hetvenes évek közepén nem talált állást, egy amerikai egyetem viszont kutatói státust ígért neki, ezért költözött a tengerentúlra. Smuel Agmon kibucbeli egykori osztálytársa azt nyilatkozta a lapnak, hogy a Nobel-díjas tudós fiatalként “csendes, szerény és nagyon szorgalmas volt. Nem érdekelték az olyan dolgok, mint a sport és a szórakozás”.
A másik friss kémiai Nobel-díjas, Michael Levitt együtt dolgozott Warshellel Izraelben, a Weizmann Intézetben, és ő maga is rendelkezik izraeli állampolgársággal.
Izraelben nagy publicitást kapott, hogy még a harmadik kémiában díjazottnak, az Ausztriából a nácik elől 1938-ban Amerikába menekült Martin Karplusnak is van izraeli kapcsolata. Lánya, Rivka Karplus majdnem harminc éve Jeruzsálemben él, családi orvos és belgyógyász. A zsidó államban az exizraeli tudósok sikerét illetően az örömbe üröm is vegyült.
Menáhem Ben-Szaszon, a jeruzsálemi Héber Egyetem elnöke a Times of Israel című angol nyelvű hírportálnak nyilatkozva úgy vélte, hogy “ezek a Nobel-díjak izraeliek is lehetnének”. “Az ország évtizedek óta elhanyagolta a tudósok munkájához szükséges kutatási lehetőségek fejlesztését és támogatását. Egyetemeink boldogok lennének, ha a külföldön tudományos fokozatot szerzettek hazatérnének és itthon folytatnák kutatásukat, de ehhez befektetésre lenne szükség”- tette hozzá az egyetem elnöke.
A matematikusok csendes emberek, megszokták, hogy csak egymást értik, örültek annak, hogy jött valaki a köreiken kívülről, aki bemutatta, hogy a matematika fontos, a magyar matematika világszínvonalú. Olyan sok jót mondtak rólam, hogy el se hittem. Teljesen szokatlan volt. (Czeziel Endre) forrás:nepszava.hu -A művészekhez az alkotásaik egyfajta viszonyt teremthetnek. De a…
"A teherautó sofőrje egyszer csak megállt, és azt mondta: „Itt alapítsatok kibucot.” Leszálltunk a platóról, lepakoltunk, ő visszaült a járműbe, és elhajtott. Nem volt itt az égvilágon semmi, kivéve két földbe szúrt rúd, rajtuk egy fehér rongydarab lengett. Amerre a szem ellátott, nem volt ezenkívül semmi." A kibucalapítások történetének vissza-visszatérő…
A hollywoodi interjútechnikákhoz hasonlóan nekünk is alig fél óra alatt volt lehetőségünk hét interjút elkészíteni az HBO Terápia című sorozatának főszereplőivel, alig pár órával a hivatalos díszbemutató előtt. Három asztalnál várták az újságírók kérdéseit a második évad főszereplői, kivéve Kurta Nikét, akinek sajnos előadása volt. Láttatok más országban játszódó Terápiát…
Óriási érdeklődés övezte a Kertész Imrével folytatott beszélgetést szombaton Európa egyik legrangosabb könyvkiállításán és-vásárán, a párizsi Salon du Livre-en, amelynek a Nobel-díjas író művei és élete közti összefüggés volt a témája. Forrás: MTI A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő párizsi könyvszalon kivételesen nem egy országot, hanem harminc világhírű írót helyezett a március…
Összesen 181 jelölés érkezett idén a Nobel-békedíjra; a jelöltek listáján szerepel 46 szervezet és 135 személy, köztük Al Gore volt amerikai alelnök, egy inuit környezetvédő aktivista és egy hajlott korú lengyel asszony, aki zsidó gyerekeket mentett meg a II. világháborúban.A norvég parlament (storting) által kijelölt ötfős Nobel-békedíj Bizottság (más nevén…
Kertész Imre hatalmas intellektusú ember volt, akit nem lehet beskatulyázni és nem is volt kérdés, hogy a hagyatékát nem Berlinben, hanem Budapesten kell kialakítani, mert ez az ő városa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Kertész Imre Intézet megnyitásán. A kormányfő több idézetet is felelevenített a 2016-ban elhunyt…
In "Belföld"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.