Kezdeményezés vagy nyomásgyakorlás?
Az EMIH párbeszédre felhívó üzenetet küldött a Mazsihisznek – és levelét mindjárt nyilvánosságra is hozta. Így a párbeszédre való felhívás mindjárt nyomásgyakorlásként is értelmezhető.
Heisler András és Köves Slomó. A kép egy korábbi alkalommal készült.
Az EMIH (nyílt) levele a bevezető kísérőlevéllel, mellyel postázták a sajtónak:
Az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó által kezdeményezett nyílt dialógus a legnagyobb zsidó felekezetek közeledését célozza. A 2016-os év során megrendezett beszélgetéssorozat alkalmával egy régóta esedékes adósság teljesítésére nyílna lehetőség: a MAZSIHISZ és az EMIH vezető személyiségei megoszthatják egymással és a hallgatóságukkal, milyennek látják a magyar zsidók helyzetét, jövőjét most, és szerintük milyenné lehetne, amennyiben sikerül valósággá változtatni az elképzeléseiket. Miután a magyar zsidóság és a többségi társadalom ügyei nem választhatók el egymástól, a párbeszéd lehetséges témáinak többsége valószínűsíthetően a tágabb közösség érdeklődésére is számot tartana. Ezért az EMIH a beszélgetések során elhangzottakat könyv formájában is megjelentetné. Köves Slomó az elképzeléseiről Heisler Andrást, a MAZSIHISZ elnökét levélben tájékoztatta.
Az utóbbi időben megjelent néhány rosszindulatú sajtóhír állításaival szemben különösen örömteli, hogy az összefogás erejét hirdető hanuka ünnepén elmondható: a két legbefolyásosabb zsidó szervezet, a MAZSIHISZ és az EMIH fennállásuk óta az eddigi legjobb, legzavartalanabb viszonyban állnak egymással. A korábban megkezdődött közeledés eredményeinek megőrzéséhez, és a lehetőségek teljesebb kibontakoztatásához azonban az elkötelezettség tudatos megerősítésére van szükség. Az EMIH ezért a 2016-os évet a legnagyobb zsidó felekezetek összefogásának szentelné. Ennek megfelelően indítványozza, hogy a MAZSIHISZ és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetése publikus beszélgetéssorozat keretében lásson hozzá elképzelései, javaslatai, egymással és a többségi társadalommal szembeni felajánlásai és elvárásai megismertetéséhez. A beszélgetéseken Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, és Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke lehetőséget kapna egymás nézeteinek, terveinek megismerésére, és az érveik nyílt, ugyanakkor türelmes ütköztetésére egyaránt. Az EMIH megítélése szerint a termékeny párbeszéd megkezdésével a magyarországi zsidóság jelenlegi megosztottsága akár a közeli jövőben a közös hagyományainak sokkal inkább megfelelő egészséges pluralizmussá szelídülhet. Ám ehhez egyedül a nyitott és érzékeny párbeszéd folyamata vezethet el. A több beszélgetésből álló sorozat ráadásul minden bizonnyal a társadalom szélesebb, a zsidóság értékeinek jobb megismerésére kész rétegeinek érdeklődését is felkeltené. Ezért a kezdeményezés abban az esetben válthatná be a hozzá fűzött reményeket teljes mértékben, ha a beszélgetések alkalmával sorra kerülő témák könyv alakjában is megjelenhetnének. Köves Slomó a következő évre vonatkozó javaslatával kapcsolatban levélben kereste meg Heisler Andrást.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meggyőződése szerint a magyar zsidóság csak úgy tud megmaradni, és vonzó, pozitív identitást kínálni a fiatal nemzedékeknek, ha először tudatosítja saját sokszínűségét, majd ebből erkölcsi tőkét kovácsolva a kezébe veszi a sorsa irányítását, és összefog a legfontosabb, közösen osztott célok megvalósulása érdekében. Hiszen, ahogy az Atyák bölcs mondásaiban olvashatjuk (1:14): „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van érettem? Ha meg én vagyok magamért, akkor mi vagyok én? És ha most nem, hát mikor?”
*
Eddig a táncba hívó levél.
A nagy zsidó szervezetek párbeszéde fontos, különösen, amikor sok külső kihívás, alkalmasint támadás éri Európában a zsidó közösségeket. Ám kérdéses, mennyire lehet komolyan venni a nyílt párbeszédre való felhívást, a hivatkozást a “legzavartalanabb viszony”-ra, amikor szinte minden szinten (államtól származó anyagi források, képviseleti dominancia, hitelesség, temetők gondozásának kérdése, stb) éles verseny van az EMIH és a Mazsihisz között.
Sokszor leírtuk már: fontos a verseny, mert jobb teljesítményre sarkall. De párbeszédet a két nagy zsidó szervezetnek azért kellene folytatnia, hogy ne állandó konfrontációban jelenjenek meg a nyilvánosság előtt, mert ez gyengíti a zsidó közösséget, gyengíti a zsidó érdekképviseletet. Van, amiben nem küszöbölhető ki nézetkülönbségük és versengésük, de van, amiben meg kellene egyezniük – s ehhez éppenséggel kétoldalú tárgyalásokat kellene folytatniuk, nem nyilvános vitát.
Ez a felhívás a nyílt párbeszédre inkább tűnik a vetélkedés részének, mint a “legzavartalanabb” együttműködés eszközének. (A szerk.)
