Kettős lojalitás (Hány Európa, hány határ)
Esterházy Péter emlékére
Sorozatunkban arra keressük a választ néhány felkért író, költő, gondolkodó segítségével, mit is jelent a mostani Európa, hol van benne a helyünk, és egyáltalán, a politikai és egyéb változások előidézte, gyors átalakulást mutató világban pontosan mi is az, hogy európaiság?
Ezúttal Uri Asaf írását olvashatják.
Számomra Európa a száműzetés és szétszóratás ősi helye. Annyira ősi, hogy a júdeai zsoldosok már itt szolgáltak Pannoniában Marcus Aurelius császár alatt, amiről a Nyugat Magyarországon lelt síremlékek tanúskodnak.
Ekkor a magyar törzseknek még híre-hamva se létezett. Jude(a) jelentése magyarul: Zsidóország. Onnan kerültünk száműzetésbe és szétszóródtunk Európában. A kettős lojalitás ezer évig ismeretlen volt a zsidó nép fiaiban, mivel mindnyájan száműzöttnek éreztük magunkat. Nem akartunk “európai” lenni, csak békén áldozni a törvényeinknek, és remélni az imában naponta elmondott óhajt, a hazatérést.
A felvilágosodás kora megcsillogtatta az európaiság illúzióját a “szabad” (vallástalan) zsidók szívében, és kialakult az ún. kettős lojalitás, melynek a lényege: úgy zsidónak maradni, hogy mellette magyar, francia, vagy német patrióta lehetünk. A Dreyfus per tanúskodott arról, hogy ezt a kettősséget az európai emberek nem tűrték el. Itt már az sem segített, ha valaki közülünk kikeresztelkedett.
A fő ellenérzés az európai keresztény civilizáció és a zsidóság között abból ered, hogy a mi vallásunk olyan előnyökről tanúskodik a “közös” Teremtő Isten előtt, amit mások nem ismernek (el) és ezért nincs részük benne.
Mégis sokan lemondtak a hazatérés ősi vágyáról, és az ún. emancipácóval hazafiakká váltak, egyben “igazi” európaivá. Ami ezután következett, azt mindnyájan tudjuk, nagy Magyarország, Hitlerrel karöltve a halálba küldte egymillió zsidó polgárát, köztük olyanokat, kik Magyarország oldalán harcoltak az I. világháborúban. Igazi patrióták, és bár nagy részük Morvaországból vagy Galiciából jött, már legalább kétszáz éve beszélte a magyar nyelvet. Nem voltak idegenek, szívből szerették a magyarságukat.
Közöttünk a megmaradtak újra kezdik, és ugyanabban reménykednek, amiben eddig hiába reménykedtek.
Franz Kafka titkos vágya az volt, hogy Palesztínában éljen és ott a földet művelje. Ezt a jövőt egy olyan bonyolult lélek vágyta, aki a kívülálló európaiságát szívta magába. Kafka nem volt képes a beolvadásra, de ezen nem is bosszankodott, mert tudta, hogy lehetetlen. Idegen maradt a saját városában, Prágában, a saját világában. Testvérei, akik testvérükkel ellentétben megérték a véget, Ottla, Valli és Elli a Topf és Söhne gyártmányú német krematóriumokban égtek el, lengyel földön, ahova Magyarországról a MÁV szerelvényei szállítottak, nap mint nap ezreket, köztük az én nagyszüleimet. Lám, micsoda tökéletes európai összhang!
Egyelőre így látom Európában az európaiságot. De az egyetlen fénysugár, a sokat áhított haza szíve már ott dobog, hatvannyolc éve, szabadon.
Az cikk eredeti megjelenése itt.
