Kertész Imre Intézet – az író hagyatékának gondozására

Írta: MTI - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Januártól működteti az író hagyatékának gondozására és írói emlékének ápolására létrejövő Kertész Imre Intézetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.

A nemrég elhunyt Kertész Imre és felesége, Kertész Magda a Magyar Szent István Rend átadása alkalmából tartott ünnepségen Budapesten, a Sándor-palotában 2014. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Kertész Imre özvegyével, a 2016 szeptemberében meghalt Kertész Magdával létrejött megállapodás alapján a közalapítvány lett a Nobel-díjas szerző írói hagyatékának felhasználója és gondozója – olvasható a szervezet közleményében.

A közalapítvány kuratóriuma december elején egyhangú döntéssel határozott a Kertész Imre Intézet létrehozásáról. A  2017 januárjától működő intézet feladata lesz az író emlékének és szellemi hagyatékának méltó gondozása, kiadatlan művei és a róla szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése is.

Emellett szeretnék a budapesti, Török utcai lakást – ahol az író 1954 és 1995 között élt és alkotott – emlékmúzeumként működtetni.

Az intézet fogja feldolgozni a berlini Kertész-archívumban őrzött kéziratos anyagokat is, valamint gyűjti a hazai és külföldi magántulajdonban, közgyűjteményekben fellelhető dokumentumokat, például leveleket, fényképeket, hang- és filmfelvételeket.

Az intézet kézirattárként és kutatóhelyként, valamint konferenciák és egyéb rendezvények helyszínéül is szolgál majd. Itt kaphat helyet az író könyvtára, valamint a személyes relikviáiból létrehozandó kiállítás is.

A közalapítvány az intézet feladatául szabta, hogy a legszélesebb érdeklődői kör számára tegye hozzáférhetővé Kertész Imre műveit, növelje az író ismertségét és népszerűségét és támogassa az életmű teljes feldolgozását.

A Kertész Imre Intézet alapítására és működtetésére a közalapítvány fenntartója, a kormány biztosítja a szükséges forrást – olvasható a közleményben.

[popup][/popup]