Kedvező korszakváltás várható az ENSZ-ben Izrael számára

Írta: Izraelinfo.com - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Nikki Haley, Amerika új ENSZ nagykövete olyan szűzbeszédet mondott, amely gyökeres fordulatot ígér Izraelnek a nemzetközi diplomáciában. Jelentősége miatt alább teljes egészében közöljük beszédének Izraelre vonatkozó részét.

Nikki Haley (Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images)

A Biztonsági Tanács, éppen most fejezte be szokásos havi ülését a Közel-Keleti ügyekről. Ez volt az első ilyen ülés, melyen részt vettem, és meg kell jegyeznem, egy kicsit furcsa volt.

A Biztonsági Tanácsnak azt kellene megvitatnia, hogy miként tartsa fenn a nemzetközi békét és biztonságot. De közel-keleti ülésünkön nem a Hezbollah törvénytelen libanoni rakétafelhalmozásáról volt szó, nem a terroristáknak juttatott pénzről és a fegyverekről, nem arról, hogy miként győzzük le az Iszlám Államot, nem arról, hogy miként tegyük felelőssé Bassár al-Aszádot több százezer civil legyilkolásáért. Nem, hanem ehelyett a találkozón Izrael bírálatára összpontosítottak, a Közel-Kelet egyetlen demokráciájára.

Új vagyok itt, de értem, hogyan működött a tanács hónapról hónapra, évtizedekig. Kijelentem, hogy az Egyesült Államok nem huny szemet efölött a továbbiakban.

Kiemelem Amerika kőkemény támogatását Izrael számára.

Hangsúlyozom, hogy Amerika eltökélten kiáll az ENSZ Izrael elleni elfogultságával szemben. Mi soha többé nem ismételjük meg a 2324-os határozat rettenetes hibáját, és nem engedjük, hogy egyoldalú biztonsági tanácsi határozatok elítéljék Izraelt.

Ehelyett küzdeni fogunk, hogy lépések történjenek Közel-Kelet valódi fenyegetéseivel szemben. Kiállunk a békéért.

Támogatjuk az izraeli-palesztin konfliktus megoldását, amely a felek közvetlen tárgyalásával történik, ahogy Trump elnök kifejezte Netanjahu kormányfővel tartott tegnapi találkozóján.

A Biztonsági Tanács és a Közgyűlés felháborítóan elfogult határozatai csak nehezebbé teszik a békét, mert bátorítják az egyik oldalt, hogy távol maradjon a tárgyalóasztaltól.

Hihetetlen, de az ENSZ politikai osztályának egy egész divíziója van a palesztin ügyek számára. Képzeljék el, hogy nincs külön divíziója a törvénytelen észak-koreai rakétakilövéseknek, nincs divíziója a világ első számú kormány támogatta terrorjának, Iránnak.

Az izraeli–palesztin ügyek előítéletes megközelítése nem kedvez a békefolyamatnak. Nem látszik kapcsolata a körülöttünk lévő valósággal.

Lélegzetelállító a kettős mérce.

A teljes beszéd itt olvasható

támogatás
[popup][/popup]