Kártérítést fizet a holland vasúttársaság a II. világháborús deportálásokért
Kártérítést fizet a holland állami vasúttársaság (NS) a második világháború alatti deportálásokban játszott szerepe miatt, több tízmillió eurót fognak elosztani a holokauszttúlélők és hozzátartozóik között – jelentette be a vállalat csütörtökön.
|
|
A társaság közleménye szerint “sok tízmillió eurót” különítettek el a náci koncentrációs táborokba szállított, főként zsidó és roma áldozatok, illetve a rokonaik számára.
A még életben lévő nagyjából ötszáz túlélő fejenként 15 ezer eurót, az özvegyek 7500 eurót, az áldozatok gyerekei 5000 eurót fognak kapni. Mint írták, a közreműködés a zsidók deportálásában “fekete lap a cég történetében”. “Lehetetlen olyan pénzösszeget meghatározni, amely akár minimálisan is kárpótolhatna az érintettek szenvedéséért” – szögezte le Job Cohen, a tavaly felállított kompenzációs bizottság vezetője. A második világháború alatt mintegy 100 ezer holland zsidó, az ország zsidó közösségének 70 százaléka veszett oda. Többségüket elhurcolták, majd koncentrációs és megsemmisítő táborokban ölték meg. A városokban összegyűjtött, deportálásra kijelölt áldozatokat Hollandián belül vonattal szállították tranzittáborokba, ahonnan aztán tovább vitték őket a haláltáborokba. (MTI) |