Karácsony Gergely: A holokauszt nemcsak a zsidók története, hanem mindenkié

– Köszönöm Schiffer Jánosnak, Kácsor Zsoltnak, Varga Tamásnak és mindenkinek, aki hozzásegített minket ahhoz, hogy ez a történet a közösen átélt múltunk része lehessen, és soha ne legyen a jövő része – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Horthyliget áldozatainak állított emlékmű avatásán. A Csepel-szigeten létrehozott internáló- és gyűjtőtáborban 1944-ben több száz újságírót, jogászt, üzletembert, művészt tartottak fogva.

Varga Tamás szobrászművész alkotása megrendítően szimbolikus kép arról a korról, amely kiváló íráskészséggel bíró újságírókat, ismert jogászokat, művészeket küldött a halálba, vagy ahogyan az egyik túlélő, Ritter Aladár egy cikkében fogalmazott: a pokol belső tornácára. Ami nem más volt, mint Horthyliget, ahol 1944-ben több mint hétszáz embert tartottak fogva, közülük mintegy kétszáz áldozatot Auschwitzba deportáltak.

A ma átadott mű két nagyméretű alumíniumlemezből áll, ezeken gyermekírással van rávésve  az áldozatok neve. Az alkotó szándéka ezzel az volt, hogy a néző föltegye magának a kérdést: ezeket az embereket gyerekkorukban miért tanították meg szépen írni, ha később éppen amiatt ítélték halálra őket, mert írtak? A mű alumínium anyaga arra utal, hogy a lágert a többek között repülőgépeket is gyártó Weiss Manfréd Művek volt gyártelepén nozták létre, a két lemez pedig Mózes két kőtábláját idézi meg.

A főváros által rendezett holokauszt megemlékezésen elsőként Hegedűs D. Géza színművész mondta el Méliusz József: Jitgadal elégia című versét, amely egy nem zsidó embernek  a holokauszt bűne miatt elmondott, fájdalmas és önkínzó vádbeszéde a nem zsidókhoz, akik a bűnt elkövették vagy cinkosan, közönyösen félrenéztek és hallgattak.

Majd dr. Schiffer János, a NÜB Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete elnöke, volt főpolgármester-helyettes szólt.

– Az általam képviselt egyesület tagsága holokauszt-túlélőkből és az ő leszármazottaikból áll. Ez az egyesület karolta fel és vitte végig azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy ne lehessen elfelejteni a magyarországi közvélemény előtt máig szinte teljesen ismeretlen gyűjtő- és internálótábort, amely a Csepel-szigeten Horthyliget néven működött. Ahová magyar katonák vitték az újságok vezető munkatársait, ügyvédeket, bankárokat, cégvezetőket, művészeket és tartottak ott fogva teljesen ártatlanul, hiszen a „bűnük” mindössze  zsidó származásuk volt.

Az egyesület elnöke szerint fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki fog emlékezni és emlékeztetni, ha idővel már nem lesz egyetlen szemtanúja sem a holokausztnak? Erre a kérdésre Ignatz Bubis német túlélő szavai adják az egyik választ: ,,Mi, a Soá áldozatai vagyunk a felelősek azért, hogy minket ne lehessen elfelejteni. Mert ha az áldozatokat elfelejtik, megölik őket ismét.”

– A társadalom nem beszélte ki magából a traumát, hanem elhárítja magától, és úgy tesz, mintha nem volt hozzá közük, a holokauszt csak a zsidók ügye volna, holott nem az – jelentette ki az elnök. – Ugyanolyan nemzeti tragédia, mint az első világháborúban odaveszett 600 ezer magyar katona halála, vagy a Don-kanyarban elpusztult 100 ezer magyar katona elvesztése

Dr. Schiffer János leszögezte: „ha egyszer a magyar társadalom kibeszéli majd magából a 80 évvel ezelőtt elkövetett bűnöket, akkor ez a mű már nem bűnjel lesz többé. Hanem valódi emlékjel azok tiszteletére, akiket az embertelenség pusztított el, de akik az emberségnek köszönhetően kerülnek be a nemzeti emlékezetbe”.

Idézte Ritter Aladár túlélőt, aki a Magyar Sajtó hasábjain számolt be arról, hogy a fogvatartóik – akik magyar katonák voltak – milyen kegyetlenül bántak az újságírókkal, volt egy társuk, akit agyonvertek. 

Mester Tamás a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke elmondta: a holokausztban a magyarországi zsidóság nagyobb részét meggyilkolták, odveszett a vidéki zsidóság mintegy 75 százaléka. Budapesten nem volt olyan család, amelynek ne lettek volna halottjai, míg vidéken éppen ellenkezőleg: a túlélőknek azzal kellett szembesülniük, hogy nem volt többé családjuk.

Ezután Kádár István, a Budapesti Fesztiválzenekar hegedűművésze adta elő  Maurice Ravel: Kaddish című művét, majd Karácsony Gergely főpolgármester mondott beszédet.

Ez a mi történelmünk. Ezt nem elfeledni, nem relativizálni, végképp nem felmagasztalni kell, hanem tanulni belőle. A holokauszt nemcsak a zsidók története, hanem mindenkié: kitörölhetetlen felkiáltójel, hogy mivé is lehet az ember. A holokausztban szilánkokra tört a hit, hogy az ember minden körülmények között ember tud maradni – mondta a vészkorszakról a főpolgármester.

Karácsony Gergely az emlékezés és emlékeztetés mementójának nevezte a most átadott művet.

Mint fogalmazott, az emlékjel a horthyligeti internáló- és gyűjtőtáborba hurcolt emberek nevét viseli: újságírókét, írókét, jogászokét, zsidókét, magyarokét, emberekét.

– Nyolcvan év után is maradtak olyan emlékek, amelyeknek feltárásával tartozunk. Tartozunk az áldozatoknak, magunknak és az utánunk jövőknek. Nem másra emlékezünk hát, hanem a saját történelmünkre – jelentette ki. –  A holokauszt velünk történt és nagy részben mi magunk követtük el, erre mindig emlékeznünk kell, ha olyan mondatokkal, tettekkel és politikával szembesülünk, ami visszaálmodja magát a két háború közötti Magyarországba. (mazsihisz.hu)