“Jogos érzékenység” – amerikai reakció a Holokauszt emlékév eseményeire

Írta: Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Egyesült Államok budapesti követsége az alábbi közleményben reflektált a magyarországi Holokauszt emlékév egyes eseményeire. 

departmentseal2Az Egyesült Államok támogatta a magyar kormány és a magyar társadalom azon óhaját, hogy megemlékezzék a hetven évvel ezelőtti eseményekről, amikor náci erők és magyar szövetségeseik magyar zsidókat, romákat és egyéb kisebbségeket gyűjtöttek egybe és deportáltak. Ám figyelmünket nem kerülték el a magyar társadalmon belül felmerült jelentős aggodalmak a kormánynak az évfordulóra vonatkozó javaslatait illetően, közöttük egy új múzeum, valamint egy emlékmű terve ellen, amely, mint a kormány megfogalmazta, „Magyarország német megszállásának áldozatairól” emlékezik meg. Magyarok a társadalom minden rétegéből, zsidó szervezetek, civil társadalmi csoportok és Magyarország nemzetközi partnerei adtak hangot fenntartásuknak e tervekkel                                   kapcsolatban.

A kormány februárban azt jelezte, hogy húsvét után folytatja a párbeszédet az Emlékév tervei miatt aggódó szereplőkkel. A kormány azt is kommunikálta, hogy május 31-ig elhalasztja az emlékmű befejezését. Egy kormány és állampolgárai közötti konstruktív eszmecsere a demokratikus, jó kormányzás ismérve, és a párbeszéd ígérete bátorító reményt keltett bennünk. A kormány választási győzelme után a valódi párbeszéd a kormány elkötelezettségét demonstrálná amellett, hogy nyíltan és őszintén megbeszéli a fontos ügyeket azokkal is, akik alkalmasint nem értenek egyet a kormány álláspontjával.

Mint szintén demokratikus ország, továbbra is arra ösztönözzük a kormányt, hogy igyekezzék becsületesen, nyíltan és tényszerűen értékelni a magyarországi Holokausztot. Ehhez hozzátartozik, hogy kikéri és figyelembe veszi a magyar társadalom valamennyi rétegének véleményét, és különösen azokét, akiket jogosan érintenek érzékenyen a kormánynak a hetvenedik évfordulóval kapcsolatos tervei.

[popup][/popup]