Izraeli radarrendszert vesz a magyar kormány
Izraeli radarrendszerrel erősíti a kormány Magyarország védelmét – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
“Világszínvonalú, légi és tüzérségi célok felderítésére és nyomon követésére alkalmas izraeli radarrendszer áll jövőre a Magyar Honvédség szolgálatába. Az izraeli Iron Dome, Vaskupola légvédelmi rendszer részeként már bizonyított, a lokátorok egyes egységeinek gyártásába a magyar hadiipar is bekapcsolódik” – áll a kormánypárti lap cikkben.
A radarrendszer érkezését Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be azt követően, hogy Jeruzsálemben tárgyalt Benny Gantz izraeli védelmi miniszterrel.
“A magyar honvédelmi miniszter az izraeli ELTA radarok kapcsán kifejtette: a két ország régóta szoros és kiváló kapcsolatban áll a védelemben is. Hozzátette: a magyar haderőfejlesztési programban a magyar gazdaság motorjának legújabb hengereként számon tartott és új lendületet kapott védelmi iparágba már jelentős izraeli szálak fonódtak, utalva arra, hogy a Magyar Honvédség többek között a Rafael cég Spike irányított páncéltörő rakétáit is rendszeresíti” – közölte a Magyar Nemzet.
A tizenegy ELM-2084 típusú légtérellenőrző, légvédelmi és tüzérségi felderítőradar beszerzéséről a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében még 2020 decemberében írta alá a szerződést Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség akkori parancsnoka és Stéphane Oehrli, a Rheinmetall Canada Inc. elnök-vezérigazgatója. Az izraeli IAI ELTA cég “aktív fázisvezérelt” (AESA) radartechnológiáját tartalmazó berendezésekkel a honvédség a régi szovjet P-37, PRV-17 és SZT-68U típusú rádiólokátorait váltják le – olvasható a cikkben. (MTI)