Izraeli nagykövet: Szentendrén gyártják majd a mobil-óvóhelyeket Izraelnek

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt héten Izraelbe látogatott, ahol három megállapodást írt alá izraeli partnerével.

Yacov Hadas-Handelsman nagykövet (forrás: Wikimedia.commons)

Többek között erről is beszélt Izrael budapesti nagykövete, Yacov Hadas-Handelsman a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában – írja az atv.hu.

Mint ismert, a magyar diplomácia vezetője nem sokkal azután látogatott a közel-keleti országba, hogy a Falak őrzője hadművelet zárásaként Izrael tűzszünetet között a Hamasszal. Yacov Hadas-Handelsman elmondta, hogy Jeruzsálemben három megállapodást írtak alá. Az egyik egy izraeli-magyar közös vállalkozásról szól, amely mobilóvóhelyeket fogy gyártani. Az izraeli nagykövet lemodellezte a mobilóvóhelyek lényegét, vagyis, hogy háború esetén lakott területre lehet elhelyezni, és támadás esetén azonnal védett helyre tudnak menekülni a civilek. Hozzátette, hogy a magyar cég üzeme Szentendrén van.

A másik két egyezmény egyike egy közös együttműködés harmadik országbeli állampolgárok megsegítésére. Itt első sorban nem pénzadományról van szó – emelte ki Yacov Hadas-Handelsman, hanem például képzési programokról mezőgazdaság vagy közösségi oktatás terén. Ezen a téren fog együttműködni Izrael és Magyarország – emelte ki, hozzátéve, hogy főként Afrikában.

A harmadik megállapodás pedig tulajdonképpen egy már meglévőnek a meghosszabbítása – részletezte az izraeli nagykövet. Ennek értelmében a jeruzsálemi Jad Vasem a jövőben is vendégül lát majd Magyarországról érkező tanárokat a holokauszt oktatásával kapcsolatos továbbképzések terén.

Teljes cikk

[popup][/popup]